„Mint tudjuk, a blues egy életforma, egy életérzés – magával ragad, és nem ereszt. Nagy izgalommal várom a koncertet és nagyon hálás vagyok a közönségnek, hogy ennyi évtizeden keresztül mellettem vannak. Hatalmas boldogság, gazdagság és elégedettség számomra, hogy egész életemben azzal tudok foglalkozni, amit a világon a legjobban szeretek, ez pedig nem más, mint a zene, a színpad és a közönség. Igyekszem minél jobban viszonozni ezt a szeretet és tiszteletet, amit kapok” -mondta Deák Bill.
Bill kapitány egy élő legenda, sokszínű repertoárjából örökzöld dalait mára generációkon átívelve minden korosztály ismeri. Az életmű koncerten felcsendülnek a legemblematikusabb szerzemények, így természetesen nem hiányozhat a Rossz vér, Kőbánya blues, Felszarvazottak balladája stb.… és életre kel Torda alakja is az István a Királyból.
A „fekete hangú magyar blueskirály” 1960-as években kezdte zenei pályafutását, amint bejött a beatzene Magyarországra, azóta többszörös arany-, platina és gyémántlemezes énekesként ismerik és elismerik itthon és világszerte egyaránt. Idén márciusban megkapta a Magyar Érdemrend Tiszti Kereszt kitüntetést, amit nemcsak megbecsült zenei munkásságáért, hanem az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló példamutatásáért kapott. Számos kitüntetése és díjai mellett mégis a legnagyobb elismerés számára az, hogy az emberek elmennek a koncertjeire.
„A lényeg, hogy közel kerüljünk egymáshoz, muzsikáljunk egy jót, töltsük fel magunkat. Tervben van egy új zenei anyag is, amiből majd szeretnék egy kis ízelítőt adni, remélem addigra sikerül összehozni” – mondta Deák Bill Gyula.
A jegyek elérhetőek: 2022. október 25-én 10:00 órától a https://www.eventim.hu/…/deak-bill-gyula-75…/event.html oldalon online, valamint a Tex országos jegyirodáiban.
„Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.” – Chuck Berry.
További infók:
http://www.greenstageproduction.com/hu/
https://www.facebook.com/GreenStageProd
https://www.instagram.com/greenstageproduction/
https://www.youtube.com/…/UC9bN-LKBGr…/featured
