A The Damned a hetvenes években alakult Londonban és a Sex Pistols és a The Clash mellett a punk-rock műfaj legismertebb, korai képviselőjének számítanak. A zenekar a későbbiekben áttért a gothic rock hangzásra, ezáltal annak úttörőjének és sokak inspirációjának is számítanak.
A The Damned ráadásul tavaszra ígéri új lemezét, így a klasszikusok mellett várhatóan új dalokat is kapunk a csapat első budapesti fellépésén. A The Damned 1976-ban alakult és még ugyanebben az évben kiadták első nagylemezüket, amelyet gyorsan követtek a következő albumok. 1979-es, Machine Gun Etiquette című albumuk szerepel az 1001 lemez, amelyet hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben is.
A zenekar első anyagai bár a punk-rock jegyében születtek, hangzásukat hamarosan felváltotta a gothic rock, post-punk, pszichedelikus rock, new wave és alternatív rock stílusok. A londoni csapat sötét szövegeivel, vámpírokat megidéző kosztümjeivel az egyik első gothic rock bandaként jelentős hatással volt a goth szubkultúrára.

Ennyi év alatt persze a zenekar életében is számos tagcsere történt, rövidebb szünetek, amelyeket többszöri újjáalakulás követett. Tavaly azonban az eredeti felállással is nyomtak egy turnét. Koncertkörútjaik azonban mindeddig elkerültek bennünket.
A The Damned legutóbb 2018-ban adott ki új albumot, az Evil Spirits után pedig most Facebook-oldalukon beharangozták a következő korongjukat, amelyet 2023 tavaszára ígérnek. Ha szerencsések vagyunk, ebből is kaphatunk majd ízelítőt a zenekar első budapesti koncertjén, március 18-án, az A38 Hajón!
