Színpad Magazin: Pisti, már annyi mindent csináltál életedben, hogy felsorolni is nehéz. De kérlek próbálj meg néhány érdekességet, őrültséget kiemelni.
Pócsi István: Amennyire ezt lehet egyszerűen, de ne haragudj, azt nem lehet. A sarokpontok a zene, a színház, a régi tárgyak szeretete, és tisztelete, a koncertek, és az elmúlt 3 évben újra a zeneszerzés.
Kiskölyök korom óta a zene bűvöletében élek, de sose tanultam a zenét. A tőlem 10 évvel idősebb bátyámtól nagyon sok mindent örököltem. Közte a jó és igényes muzsika utáni rajongás, és nem utolsó sorban a veterán, vagy inkább a kgst-járművek. Ez utóbbi egy 9 évig tartó rendezvényben csúcsosodott ki, ez volt a KGST Party. Eddig ez volt a legnagyobb őrület.
A zene, na az immáron 42 éve velem van. Hol tudatosan, hol csak a háttérben. Kölyökként középiskolai zenekar, később, négy éven keresztül a nyíregyházi FOTB-ben énekeltem, írtam dalszövegeket. Ennek 2001-ben vége szakadt, és ott a rockzene kicsit „csak” hallgató státuszba került. Viszont jött a Jekyll & Hyde és a színház utáni rajongás. valami őrület mindig kell.
2005-től, nyolc és fél éven keresztül rádóztam Nyíregyházán, a Campus Rádióban. Immáron 11 éve pesten, és bizony 10 éve a Barba Negrában dolgozok, egy nagyon rövid, egy hónapos rádiós kirándulással, amit a Rádió Rocknál töltöttem el. Rövid, de intenzív időszak volt, ez idő alatt 160 interjút készítettem.
Az elmúl, most már bő 5 év nagy őrülete a HÉT JEL, ami egy szerelem projektnek indult, egy lemez erejéig, zenész barátok közreműködésével. A Tiszta lap című lemez a negyvenes évem végén jelent meg. Azóta pedig egy új lemezen dolgozok, ami március végén, április elején meg is jelenik, Vérrel írva címmel. Ennek az a kuriózuma, hogy 95%-ban én írtam és hangszereltem.
És ha már az őrület, akkor egy hű barát, a gyerekkori mackóm, aki elég sok helyre elkísért, akár a világban messzire is, távoli utazásra. Ma már inkább otthon ül, mert 45 évesen medveként elég öreg, és igazából szeretném, hogy sokáig velem legyen még.
SzM: Amióta a Barbában dolgozol, mi az, ami megváltozott a zeneiparban? Van, ami soha nem változik?
PI: Ami nem változott, az a rajongásom. Azt hiszem, ha az meg fog kopni, akkor elmegyek péknek, vagy portásnak. 10 év, amiről beszélünk, és igen, sok minden változott, de erről rengeteget lehetne beszélni. Felforgatta a világunkat a vírus. Ettől függetlenül is nagyot fordult a zenei világ, új, gyorsan felnövő és kiteljesedő bandák láttak napvilágot, akik hosszú távú sikeréről most még nehéz nyilatkozni. Erősen egy korosztályt szólítanak meg, és nagyon jó kérdés, hogy ezek a produkciók tudnak-e a közönségükkel korosodni, vagy mindig egyfajta fiatal réteg marad a közeg.
Aminek örülök, hogy bár sokan temetik, azért a rockzene láthatóan nem haldoklik. Annyit és annyiszor rúgtak már bele, hogy mindent elvisel. És ugye akinek a halálhírét keltik, az hosszú életű lesz. A rock színtéren is vannak tök friss, új dolgok, de a klasszikus –és nem is csak metal- rock vonalat is erősnek érzem. Épp a minap láttam a Palaye Royale koncertjét, és bizony a hetvenes évek idoljait idézték meg. Van remény.
SzM: Mivel töltötted az időt a zeneipar leállásának idején?
PI: Rengeteget dolgoztunk. A leállás, vagy ha jobban tetszik, az eltiltás nagyon sok átszervezést igényelt, és mivel nem láttuk, hogy hol a vége, ez sokáig bizonytalanságot is eredményezett. Amikor egy nemzetközi bulit végül a hetedik dátumon tudtunk megtartani, az szerintem mindent elmond.
Az esti órákat sem a befordulás jellemezte. Ebben az időszakban fordultam nagyon erősen a dalszerzés felé. Arról korábban már beszéltem, hogy hiszek a karmikus energiákban. majd’ 20 évig nem alkottam semmit. Ebben és az azóta eltelt időszakban ezt bepótoltam. Most, magam sem tudom pontosan, de biztos, hogy 150 dal fölött járok, amik a gépemen várják, hogy egyszer csak kiadjam őket.
SzM: Apropó zene! Számtalan elképesztő zenét szerzel és szöveget írsz az utóbbi időben, pedig nem vagy képzett muzsikus. Miben gátol ez meg? Vagy inkább felszabadít?
PI: Szerencsés vagyok, hogy nagyon gyorsan ki tudtam alakítani egy metódust, amiben zenét szerzek, így hamar hallhatóvá tudom tenni az ötleteimet. Sokat gondolkodtam azon, hogy a „tanulatlanságom” gátol-e, de egyre inkább azt érzem, hogy nem. Kicsit azt érzem, hogy ha lenne egy bizonyos szintű tudásom, az a szabályrendszer miatt megkötne. Mivel nem tudok semmit a zeneelméletről, így egyszerűen az érzéseim, és a fülem vezet. Ebből kifolyólag azt gondolom, hogy teljesen saját világot tudtam kialakítani, amiben persze vannak hatások, de koppintás nem tud lenni, hiszen én magam nem tudom megfejteni, hogy valahol máshol mi történik a tudatos zene szintjén.
Pisti, köszönjük a válaszokat és hogy rendelkezésünkre álltál.
