Új helyszínekkel és 2200 programmal vár az idei Művészetek Völgye

Teljes a 32. Művészetek Völgye programja az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján.

2000-nél is több lehetőség közül válogathatnak a látogatók: új és megújult zenei helyszínek, még több színház és gyerekprogram, irodalom és kiállítás tölti meg élettel július 21. és 30. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend udvarait.

A Művészetek Völgye idén is igazi művészeti Mekka lesz, ahol a koncertek mellett a fesztiválozók különféle színházi előadásokat nézhetnek meg, irodalmi programokon, beszélgetéseken, workshopokon, jógán és biciklitúrán vehetnek részt vagy elmerülhetnek a kézműves vásár forgatagában.

A Panoráma Színpadon lép fel a Quimby, akik három év után térnek vissza Kapolcsra, a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal a fesztiválon is bemutatja A Dal a miénk 2.0: Új dalokkal újratöltve c. műsorát, itt ünnepli 10. születésnapját a Bagossy Brothers Company, izgalmas, „Völgy Special” show-val készül a 20 éves Punnany Massif, de velünk lesz még a Carson Coma, a Bëlga, az Aurevoir., Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Budapest Bár, a Csaknekedkislány, az Elefánt, az Esti Kornél, az Irie Maffia, a Hiperkarma, a Margaret Island, a Lóci Játszik és a Vad Fruttik is.

A vigántpetendi Cirque du Tókertben lép fel többek között Zorán, Dés László és Kern András, valamint a 30 éves Danubia Zenekar is. A Recirquel újcirkusz-társulat Solus Amor című előadásával érkezik, a Duda Éva Társulat Mirror című darabját hozza el, a Feledi Project-től pedig a Car(wo)men című táncszínházi előadást láthatjuk majd. A Cirque du Tókertben minden nap új trükköket tanulhatunk a Firebirds társulat tagjaitól a kézenállástól kezdve a zsonglőrködésig.

Új és megújult helyszínek

Az idei Művészetek Völgyében több új, illetve megújult udvarral találkozhatnak a fesztiválozók. A legizgalmasabb és legfrissebb előadókkal vár Taliándörögd új zenei helyszíne, a Lőtér, amely a Völgy második legnagyobb koncertterével és olyan fellépőkkel készül, mint az osztrák Cari Cari, a Mörk, Hundred Sins, a 4S Street, a búcsúzó Cloud9+, a Random Trip, a Hollandiából érkező Slagwerk den Haag, a 30. születésnapját ünneplő Anima Sound System és itt adja utolsó koncertjét a Middlemist Red is.

A Völgy ikonikus helyszíne a Kőbánya Udvara idéntől, Póka Egon előtt tisztelegve a Póka Udvar nevet viseli majd, ahol a névadóra emlékezve hangos élőzenével telik meg az udvar tovább víve örökségét. Ennek megfelelően itt teret kapnak az ifjú tehetségek és a legendák is. Itt lép fel többek közt a godfater., a The Pontiac, Áron András & The Black Circle Orchestra és az idén 20 éves PASO is. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával létrejött helyszínen napközben PIM buszmegállóval és az Alkotóművészeti Igazgatóság művészeti programjaival várják az irodalmi kalandozókat, a bátran alkotókat, a vájtfülűeket és a zenélni vágyó tanulókat.

Négy év után visszatér Kapolcsra a Néprajzi Múzeum. A múzeum a Művészetek Völgyében egyedülálló kollekciójára alapozva egyfajta „múzeum-sűrítményt” kíván létrehozni: ízelítőt ad az aktuális, színes időszaki kiállításokból és a múzeumban felhalmozott tudáskészletből, összesűrítve időt és teret, egyszerre mutatva meg a jelen és távoli korok és kultúrák kincseit. A friss gyűjtemény gyarapodás válogatása, Erdős Kamill romológus érzékeny fotói, a Szöuli Történeti Múzeum ősszel nyíló budapesti kiállítása, az ott debütált, két diáklány napját közel 100 év különbséggel bemutató Egy napom című tárlat, vagy dél-amerikai indiánok egy kortárs brazil fotográfusnő szemével – ezek a témák és a kapcsolódó történetek mind felvillannak a Néprajzi Múzeum kapolcsi helyszínén, gyerekfoglalkozásokkal és kurátori beszélgetésekkel.

Szintén visszatérő régi-új helyszín lesz a MókusKert Udvar, amelynek Szirtes Edina Mókus lesz az udvarhölgye, aki arra invitál mindenkit a Völgy legapróbb udvarában, hogy a zene és az irodalom segítségével kapcsolódjanak össze egy elgondolkodtató, inspiráló közegben. A kapolcsi udvarban lesznek élőzenei podcastok, PajtaSzínház, jammelések és természetesen koncertek is.

A Közlekedési Múzeum is először lesz jelen a Völgyben: egy különleges retró busszal érkeznek majd a fesztiválra, amely koncerteknek is helyet ad majd.

A Művészetek Völgyében immáron hagyomány, hogy a nyitónapot saját előadás premierjével ünneplik. Idén Goldoni Mirandolina című darabja debütál majd a taliándörögdi Színház Színpadon. A Mirandolina kegyeiért vívott harcról szóló darabban láthatjuk majd Szulák Andrea, Szemenyei János és Laki Péter játékát is. A színház népszerűségének köszönhetően pedig egy új helyszínnel is bővül a fesztivál: a mindig teltházzal működő taliándörögdi Színház Színpad mellett mostantól a Színház Színpad Templom is várja a színházrajongókat. Az új helyszín lehetőséget ad arra, hogy bensőségesebb, közvetlenebb kapcsolat alakuljon ki a nézők és a színészek között.

Szintén Taliándörögdön találjuk meg az Egyetemi Udvart, amely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak és tanárainak együttműködésével jött létre. A programok során az ország fiatal művészei, zenekarai mutatkoznak be, a Völgylakók pedig a koncertek mellett zenei és táncos workshopokon, interaktív előadásokon is részt vehetnek.

A Harcsa Veronika Udvar új helyszínen, a természethez még közelebb, a Malom-partra csalogatja a fesztiválozókat. Az udvarban olyan előadók játszanak majd, mint az Analog Balaton, Barkóczi Noémi, Ester Wiesnerova, a Modern Art Orcheastra, a Jazzbois, a Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duó és a Karaván Família.

A jazzrajongók idén még egy helyszínnek örülhetnek, ugyanis saját udvarral jelentkezik a Magyar Jazz Szövetség is, akik itt szervezik meg a hazai jazz élet legrangosabb eseményét, a Magyar Jazz Ünnepet is. A különleges alkalomra a Szövetség egy hatnapos programmal készül felsorakoztatva a hazai színtér színe-javát, de készülnek ismeretterjesztő előadásokkal és pódiumbeszélgetésekkel is.

A családoknak szól az új, kapolcsi Családi Kultúrtér, amely a patak partján kínál minőségi családi feltöltődést a família minden tagjának. Bábelőadások, zenék és zenés mesék, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi és természetismereti programok, játéksarok várja a gyerekeket, a szüleiknek pedig gyerekneveléssel és irodalommal kapcsolatos beszélgetésekkel és koncertekkel készülnek.

Fesztivál a legkisebbeknek is
A Művészetek Völgye családbarát fesztiválként mindig gondol a legkisebbekre is, hiszen a fesztivál számos helyszínén készülnek külön gyermekprogramokkal is. Ezek a programfüzetben és a fesztivál weboldalán külön Gyermekvölgy név alatt találhatók összegyűjtve, amelyek kedvezményes jeggyel látogathatók. Az idén második alkalommal visszatérő Egyszülős Központ is a családoknak kedveskedik programokkal a Filmio Udvarban: minden nap 14:30-15:30 óra között írók, zenészek, előadóművészek, énekesek, színészek mesélik el kedvenc meséjüket az érdeklődő közönségnek. Idén olyan hírességek vállalták el, hogy felolvassák kedvenc meséjüket, mint Hobo, Beck Zaza a 30Y-ból, Ferenczi György, Gryllus Vilmos, Harcsa Veronika, Lackfi János, Sebő Ferenc, Varró Dániel, Vecsei H.Miklós. A meséket élőben is követni lehet majd az Egyszülős Központ közösségi oldalán. Az Egyszülős Központok az elmúlt öt évben közel 30 ezer egyszülős családnak nyújtottak támogatást és közösséget. Magyarországon kb. 300 ezer egyszülős család él, ezekben a családokban több mint félmillió gyereket nevelnek.

Irodalmi és színházi találkozások
Az irodalom kedvelőinek immáron tizenharmadik éve kínál változatos „menüsort” a Kaláka Versudvar, ahol a Kaláka művészei álmodják meg évről-évre a programot. Idén sem maradunk sokak kedvence, a Lackfi János vezette Zenés Vers-imprók és Versműhelyek nélkül, de lesznek világzenei és népzenei koncertek, illetve gyerekműsorok is. Vigántpetend irodalmi oázisa, a POKET Udvar is az irodalom és a zene találkozási pontja lesz. A Vecsei H. Miklós vezette helyszínen ezúttal is rengeteg kvíz, beszélgetés, koncert és alkotó workshop várja a fesztiválozókat és újdonságként, minden nap dalpremier is lesz. Vecsei H. Miklós megkeresésére ugyanis a felkért előadók megzenésítettek egy-egy Csoóri Sándor verset, amelyet a fesztiválon mutatnak be és mesélnek a dal születéséről. A dalpremier során olyan előadók megzenésítését hallhatjuk majd, mint például Szakács Gergő, Noémo, a Blahalouisiana vagy éppen Barabás Lőrinc.

A tavaly debütált Petőfi Udvar nevéhez híven az idén 200 éve született költő óriás előtt tiszteleg, így az udvarban megjelenik minden, ami Petőfi. Irodalmi és alkotóművészeti programokkal, kiállításokkal várnak mindenkit, bemutatva a PKÜ szerteágazó munkásságát. Természetesen a zene sem maradhat ki a sorból: a Hajógyár színpadán a kisebb zenekaroktól kezdve az ismertebb produkciókig számos zenei műfajban alkotó előadóművész képviselteti magát, köztük a Hangfoglaló Program támogatottjai is. Itt lép fel többek között az Aranyakkord, a Fiúk, a Belau, Bérczesi Róbert, a Pandóra Projekt, Lil Frakk és Sisi is.

A Színház Színpadon a saját bemutató mellett olyan társulatok produkciót élvezhetjük majd, mint például az Art-Színtér, a Játékszín és a Lepkegyűjtő Produkció, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Nézőművészeti Kft., az Orlai Produkció vagy a Veszprémi Petőfi Színház.

Idén is a Művészetek Völgyébe költözik a Momentán Társulat, akik idén ünneplik 20. születésnapjukat. Az improvizatív csapat ezúttal is számos, játékos előadással készül saját udvarában, vendégeik között szerepel Dallos-Puskás Péter és Epres Panni is. 

A Völgyrajongók jól tudják, hogy nincsen Völgy Hobo nélkül, aki 10 napon át, a vigántpetendi Hobo Udvarban előadóestjeivel vezeti be a zenéje iránt is rajongó közönséget az irodalom és színház mélységeibe. Ady, Radnóti és számos más költő munkássága vagány tolmácsolásban érintheti meg itt a közönség szívét.

A színház, zene és irodalom mellett esténként a Filmio Pajta Mozgóban a 120 éves magyar filmkincs legjobbjait vetítik, de itt rendezik meg a Némafilmhez filmzenét pályázat döntőjét is: négy estére ugyanis megelevenednek a régi mozik és élőzenei kíséretet kapnak a némafilmek.

A Művészetek Völgye már a jövőre is készül
A Művészetek Völgyében fontos szerepet kap a fenntarthatóság, jövőre pedig még eggyel emelik a tétet a Pro Progressione szervezettel karöltve. A szervezetet több éve foglalkoztatja a művészetek és a fenntarthatóság kapcsolata. Meggyőződésük, hogy a kulturális szektornak nagyobb szerepet kellene vállalni abban, hogy a környezetvédelmi kérdések az egész társadalom számára kiemelt jelentőséggel bírjanak. A The Big Green elnevezésű, az Európai Unió Kreatív Európa programja és a Miniszterelnökség által támogatott nagyszabású projekt (amely 1 milliárd forintos költségvetésével az Európai Unió legnagyobb környezetvédelmi-művészeti programja) is ennek szellemében született meg: a négyéves, 15 európai szervezetet átfogó program célja, hogy a művészeti és kulturális gyakorlatok teljes horizontját végigjárva, kutatások, képzések, konferenciák segítségével járuljon hozzá ahhoz, hogy a szektor valódi, hatásos partnerré váljon más ágazatok és az európai polgárok számára a klíma-válság kihívásainak kezelésében. A program 2024-ben összekapcsolódik a Művészetek Völgyével: a jövő évi fesztiválon külön helyszínen találkozhatnak a vendégek a projekt első évének eredményeivel, és az olyan témákkal, mint a művészet szerepe a fenntartható életmódot tanuló társadalom kialakításában, az éghajlatváltozásból adódó előremutató, pozitív narratívák, a művészetek szerepe a pozitív társadalmi változások előremozdításában, az ökológiai tanulás, a természettel való kapcsolatunk újraértelmezése és a természet iránti felelősségünk.

És ez még mind csak ízelítő a Művészetek Völgye kétezer-kétszáz programjából: a fesztiválozók a kínálatban találnak még alkotó foglalkozásokat, megismerkedhetnek a fotóművészettel az Analóg Udvarban, sportolhatnak, énekes és verses improvizációkon vehetnek részt, de a Völgyben teret kap a lelki elmélyülés is, a Művészetek Zöldjében pedig ezúttal is több tucat szervezettől tanulhatnak a környezetvédelem fontosságáról.
A teljes programkínálatért és a kedvezményes jegyekért irány a www.muveszetekvolgye.hu. Ha pedig szeretnél egy kis inspirációt gyűjteni, hogy megtaláld a kétezer-kétszáz program közül a neked valót, használd a Völgy programajánlóját: https://programajanlo.muveszetekvolgye.hu/

Ajánló

Olvasd el ezt is