Vad Fruttik a Budapest Parkban

Vad Fruttik a Budapest Parkban

A Vad Fruttik zenekar 2022. szeptember 16-án lép ismét színpadra a Budapest Parkban.

A Vad Fruttik a kétezres évek második felében bukkant fel, és azonnal kitűntek a tömegből kísérletező zenéjükkel. Diszkográfiájukban remekül megfér egymás mellett az elektronikus hangzás és a rock & roll, miközben sallagmentes dalszövegeik igazán húsba vágóak. Nem csoda tehát, hogy több mint másfél évtizede mozgatnak meg hatalmas tömegeket – a tőlük megszokott módon szeptember 16-án a Parkba pedig különleges, lélegzetelállító látványvilággal készülnek!

Likó Marcell a Vad Fruttik koncertjén

A vendég zenekar a nemrégiben európai turnéjáról hazatért Platon Karataev lesz, akik idén megjelent új albumukkal (Partért kiáltó) szintén a magyar dalszövegek vizére eveztek.
Terasz jeggyel jogosult vagy belépni a VIP bejáraton. A Teraszokról exkluzív helyről élvezheted a koncertet, és a koncert utáni bulit, továbbá elkülönített bárok, és mosdók állnak rendelkezésedre. A Terasz jegy megváltása nem biztosít ülőhelyet. A teraszokon található limitált számú ülőhely érkezési sorrendben foglalható el. A megváltott Terasz jegyedet a főpénztárban karszalagra cseréljük. A kapott karszalaggal a küzdőtér is látogatható.

Vad Fruttik plakát. Forrás: Budapest Park

Jegyértékesítés itt

Korhatár a koncertekre:

16 éven aluliak csak szülői kísérettel, vagy szülő által meghatalmazott nagykorú felügyeletével vehetnek részt a koncerten. A 16 és 18 év közöttiek szülő által aláírt meghatalmazással. Meghatalmazás sablonok.

Ajánló

Olvasd el ezt is