Poroszlay Kristóffal vált teljessé A 3 testőr szereplőgárdája! A Szegedi Szabadtéri Játékok augusztusi musicalbemutatóján a szegedi közönség sokoldalú kedvence Rochefort szerepében, Borsos Beátával és Szegezdi Róberttel együtt képviseli majd a napfény városának teátrumát; további szerepekben Ember Márk, Koltai-Nagy Balázs, Brasch Bence, Varga-Járó Sára, Feke Pál, Kovács Gyopár, Dino Benjamin, Csobot Adél, Fehér Tibor, Nagy Sándor, Borsi-Balogh Máté lesznek partnerei a színpadon.
Akárcsak a címszereplő muskétásoknak, fő ellenlábasuk szerepében Poroszlay Kristófnak is kardot kell majd ragadnia az előadásban. Rochefort ugyanis a bíborosi gárda vezetője, akit hűsége a főpaphoz köt, így állandó csörtékbe keveredik a testőrökkel. A parancsnok fiktív, ám emblematikus szereplője Dumas regényének, aki fél szemét D’Artagnan apjával vívott küzdelemben vesztette el. Így egyrészt egyfajta eredendő riválisként jelenik meg az ifjú főhős számára, másfészt olyan figura, akit sok feldolgozás gúny tárgyává tesz: lehet fenyegető de vicces jelenlét a darabban, akit a bosszúvágya, sérelmei határoznak meg.
A 3 testőr teljes szereposztása a következő lesz:
Athos – Koltai-Nagy Balázs
Porthos – Brasch Bence
Aramis – Veréb Tamás
D’Artagnan – Ember Márk
Milady De Winter – Varga-Járó Sára
Rochefort – Poroszlay Kristóf
Richelieu bíboros – Feke Pál
Constance – Kovács Gyopár
XIII. Lajos király – Dino Benjamin
D’Artagnan anyja – Borsos Beáta
D’Artagnan apja – Szegezdi Róbert
Ausztriai Anna királyné – Csobot Adél
Buckingham hercege – Fehér Tibor
Bonacieux – Nagy Sándor
Komédiás/Lakáj – Borsi-Balogh Máté
Milady De Winter szerepére mintegy száz jelentkezőből húszat hallgatott meg személyesen Szente Vajk rendező, Károly Kati zenei vezető, Turi Lajos Péter koreográfus és Barnák László főigazgató. A fontos nőalakot Varga-Járó Sára formálhatja meg a Szabadtéri Játékok nagyszínpadán.

Bájos hölgy a muskétások között: Constance, a királyné komornájának szerepében Kovács Gyopárt láthatja majd a Fesztivál közönsége. A csodaszép hangú énekes színésznő mindössze tizenöt éves volt, amikor szívébe zárta közönség. Korábban szerepelt már a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, ahol mind a Dóm téren, mind az Újszegedi Szabadtéri Színpadon több ízben láthattuk olyan emlékezetes vendégelőadásokban, mint a Legénybúcsú, az Ég tartja a Földet, a Puskás vagy épp az Elisabeth.
A 3 testőr cselekményét, akár sok hasonló, múltbéli kalandokra épülő alkotásét, elsősorban a férfi szereplők határozzák meg. Azonban mind Dumas regényét, mind az azt színpadra álmodó musicalt elidegeníthetetlenül meghatározza, alakítja az a néhány jelentőségteljes nőalak, aki feltűnik a muskétások és ellenlábasaik koszorújában. „Azt gondolom, a nők ugyan sokszor a háttérből, de valahogy mindig irányítják a szálakat. Ezt úgy teszik, hogy a férfiak észre sem veszik. Szerintem ez nemcsak az életben van így, hanem ebben a darabban is. A nők az ilyen előadásokban, a történelmiekben főleg, sokszor a szívet, magát a szerelmet jelenítik meg, a biztonságot, a törődést, amelyek nélkül szerintem szinte nem is létezhet jó darab” – mondta A 3 testőr hölgyeinek kapcsán Kovács Gyopár, aki Constance szerepében éppen maga válhat majd ezen érzések fő letéteményesévé a musicalben. A fiatal nő nemcsak szolgálója, de valódi bizalmasa Ausztriai Anna királynénak. Az iránta érzett hűsége, valamint a közte és D’Artagnan között kibontakozó románc lesz az, ami a bonyodalmak sodrába rántja Constance-t. A végletekig jóhiszemű, ám tettrekész, bátor lány nyílt jóságával az ármányos Milady komplex alakjának is ellenpontjává válik; sorsa és az ifjú főhős iránti szerelme különleges jelentőséget kölcsönöz a Kovács Gyopár által életre keltett figurának.

A musicalrajongók egyik kedvence, Feke Pál a cselekményét mozgató cselszövés bábmestere, Richelieu bíboros alakját ölti magára. A Junior Prima- és Artisjus-díjas színész, aki több, mint 70 musical főbb szerepeiben bizonyította már sokszínűségét, és a hazánkban megkapható szakmai elismerések jelentős részét magáénak tudhatja.
A karakteres hangú színész gyakorta lép fel történelmi ihletésű előadásokban. Nem idegen számára a kihívás, hogy ezúttal is olyan alakot kell megformálnia, akinek a képét nemcsak a valós események, de a Dumas-regény ismertsége, erőteljes popkulturális hatása is befolyásolja: „Olyan történetről van szó, amit szinte mindenki ismer. A 3 testőr nagyon izgalmas regény, melyből sokféle adaptáció született; és hallva, ismerve a musicalváltozatot, elképesztően izgalmas zene, katartikus pillanatok jellemzik. Biztos vagyok benne, hogy egészen látványos és monumentális produkciót állítunk színpadra. Amire garancia az alkotócsapat.”

Rákay Tamás díszlettervező és Kovács Yvette Alida jelmeztervező felel A testőr látványvilágáért a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A tervezők és az új Dóm téri nagyprodukció rendezője, Szente Vajk a mai nézők elvárásait szem előtt tartó, de korabeli világot álmodnak hazánk legnagyobb színpadára.
Az előadás rendezője szerint egy Dumas regényéhez hasonló kultúrtörténeti óriás színpadi adaptációjakor az alkotóknak feltétlenül tekintetbe kell venniük a közönség elvárásait. A 3 testőr cím hallatán minden leendő nézőnek eszébe ötlik a XVII. századi Franciaország képe, az izgalmas harcjelenetek, egymásnak feszülő kardpengék látványa, amelytől, meggyőződése szerint, tévedés volna megfosztani a Dóm tér közönségét. Szente Vajk elárulta, a megidézett kor és a regényvilág lelkes rajongójaként örömmel tesz eleget az effajta nézői várakozásoknak; azonban hangsúlyozta, a múltidézés nem mehet a színpadi korszerűség, az izgalom rovására. Ahogyan a főszereplő testőröket is erejük teljében, az 1600-as évek szuperhőseiként ábrázolja majd a musical, a produkció hangulata, vizualitása is 2025 filterén átszűrve jeleníti meg az eredeti korszak esztétikáját.

Korhűség, modern megvalósításban – jellemezte összegezve A 3 testőr képi világát Barnák László főigazgató. E tényezők közös alkalmazásával a készülő előadás látványvilágában is garantáltan tartogat majd különlegességeket minden nézője számára. A megismert főszerepekben Ember Márkkal, Koltai-Nagy Balázzsal, Brasch Bencével, Feke Pállal augusztus 8., 9., 10., 15. és 16. estéjén várja közönségét A 3 testőr, a Szegedi Szabadtéri Játékok legújabb, önálló szuperprodukciója.
További információk A 3 testőrről itt.
Jegyek korlátozott számban kaphatók itt.
A 3 testőr főszereplője, Ember Márk előadásában pörgős videoklip is készült a Bolland fivérek Ez az a nap című számához. D’Artagnan első, nagy szólódala vagány hangzással, izgalmas ritmusban mutatja be a fiatal testőrjelöltet, aki tettvágytól hajtva igyekszik Párizsba, XIII. Lajos király szolgálatába.
A klip megtekinthető a Szegedi Szabadtéri Játékok Facebook oldalán.