Sokan 14 éve várják ezt a hírt: a Grammy-díjas, progresszív zenei titánok, vagyis a Dream Theater bejelentette 40. évfordulós, kétéves turnéját, ami az első koncertsorozat Mike Portnoy visszatérése óta. Az európai szakasz 23 városban áll meg, és október 20-án kezdődik. A Dream Theater előadja klasszikusait és a rajongók kedvenceit is katalógusából, felejthetetlen zenei élményt ígérve.
„Ez a turné rendkívül különleges lesz mindannyiunk számára! Minden előadás biztosan tele lesz izgalommal és különféle érzelmekkel. Alig várjuk, hogy újra színpadra állhassunk, és elkezdjük ennek a történelmi, 40 éves évfordulónak az ünneplését. És persze ez csak a kezdet, lesz még sok izgalmas Dream Theater hírünk a következő hónapokban” – tette közzé a zenekar.
A Dream Theater a progresszív metal úttörő zenekara, amihez a világ leghűségesebb rajongótábora kapcsolódik. Zseniális pályafutásukat igazolja a három jelölésük után, 2022-ben elnyert Grammy-díj, és a 15 millió eladott lemez világszerte. Az 1992-es Images and Words szerepel a Rolling Stone magazin 100 legnagyobb metal albumának listáján, az azt követő Awake pedig az 1994-es év első számú ikonikus nagylemeze volt a Guitar World magazin szerint. Az 1996-os Change of Seasons a 2002-es téli olimpia hivatalos zenéjévé vált, a Metropolis Pt. 2-t pedig 2012-ben “Minden idők legjobb progresszív rock albumának” választották meg a Rolling Stone szavazásán. Az elmúlt évtizedben pedig a meglévő rajongók körét is tovább szélesítették, hiszen 2019-es Distance Over Time és a 2021-es View From The Top Of The World széleskörű elismerést váltott ki, a tavaly indult Dreamsonic turné pedig igazi látványosságot jelentett a koncertekre látogatóknak.
November 1-én érkezik Budapestre a csapat turnéja, most is a Papp László Budapest Sportarénában játszanak majd. A jegyértékesítés a nagyközönségnek április 12-én indul, de a Concerto Music early bird hírlevelére feliratkozók már április 9-én hozzájuthatnak a legjobb helyekhez.
Jegyek hamarosan kaphatók a Ticketportal hálózatában.
https://concerto.hu
https://www.facebook.com/events/902352744972154