A Kényes Foltok a 2010-es évek első felének fantomzenekara volt (azaz fantomzenekara jelenleg is, mert nem oszlott fel hivatalosan). Fantom, mert kiadott lemez nélküli banda, ráadásul ritkán játszottak. A ritkaság számba menő koncertjeiken azonban tényleg mindenki táncolt. A mára klasszikussá érett kult dalok kezdetleges YT videókon és dalszövegoldalakon terjedtek, a koncertek mégis teleházasak voltak. A zenekart az akkor még Pokolgépben gitározó Nagy Dávid alakította egy bulira, ehhez hívta társul Bánfalvi Sanyit, Csányi Szabit, Roboz Rékát és Kálló Pétert. A tagok megszámlálhatatlan produkcióban vettek részt már akkor is, de így is jutott idő dalszerzésre, koncertezésre. Aztán jött a csönd…
Az idén 15 éves zenekar ezeknek a régi daloknak állít emléket október 3-án a BackStage Pubban. Az este vendégzenekara a Junkies-ban jelenleg doboló Gravel Shores vezette Voltak, érdemes lesz tehát időben érkezni.
A koncert FB eseménye: https://fb.me/e/220ClZqcK