Immár negyedik alkalommal láthatom Blackie Lawless (polgári nevén: Steven Edward Duren) és bandáját Budapesten.
Mindegyik W.A.S.P este emlékezetes.
Az első 2006-ben, a Wigwam klubban volt, ahol nem lehetett fényképezni, és rekord rövidségű volt a program. Bő egy évvel ez után 2007-ben, a második koncertjük szintén a Wigwamban, ahol ismét nem lehetett fotózni, de ezen felül a szervező a koncert előtt külön fel is hívta figyelmet, hogy senkinek eszébe ne jusson fotózni telefonnal sem, mert egyetlen vaku villanása elég ahhoz, hogy az együttes levonuljon a színpadról. Jó kis kezdés volt…
A harmadik buli már 2009-ben a Diesel klubban (Népliget, volt E-Klub) volt, ahol sokkal lazább körülmények között, már fotósként vehettem részt.
Mindegyik buli emlékezetes, de a Diesel klubos volt a leglazább, itt voltak a legjobb formában a srácok.
Blackie már-már a kedvesség érzetét keltette. Remek setlist, teltház, rendben volt minden.
Ekkor azt sejtettem, nem lesz több alkalmam látni őket a színpadon. Őket háromszor látni privilégiumnak gondolom. A rocktörténet egy speciális szelete, ami sok ezer mérfölddel arrébb Los Angeles-ben keletkezett, egy másik évszázadban, másik politikai rendszerben, mégis eljutott hozzánk is.
A három koncertélmény felölelte a leghíresebb dalaikat, kaptam egy esszenciát a ’The Crimson Idol’ koncepcionális albumból, és kis szeleteket az újabb 2000. utáni termésből.
Teltek az évek. Abban a hitben voltam, őket már nem látom színpadon, így óriási hírként éltem meg, hogy az első albummal hozzánk is ellátogatnak.
Talán tényleg az utolsó esély, hogy a 40 éves „Album ONE Alive!”stúdiólemezüket ünnepelve, ismét láthassam, hogy zenélnek élőben.
Igaz az eredeti felállásból már rég csak Blackie maradt a formációban, Ő is közel jár a hetvenedik életévéhez, de én már Mike Duda basszusgitárossal és Doug Blair gitárossal láttam őket eddig is. Mindketten több mint negyed évszázada tolják a WASP szekerét.
Ide menni kellett.
Az élet persze nagy rendező. Két egymást követő napon két legendát sodort Budapestre a sors és a koncertszervező. Minkét legenda a 40. jubileumát ünnepli. Míg a Helloweent a 40 éves fennállásának jubileuma alkalmából ünnepeltük a Budapest Sportarénában, addig a Barbában másnap a W.A.S.P. első lemezének 40 éves kiadását ünnepelhettük.
Ahogy a koncert beharangozóban ígérték, a10 dal, lemezen megjelent sorrendben. Plusz néhány híres W.A.S.P. szerzemény, a legtöbbjét egyvelegbe gyúrva. Ezt be is tartották. Most is lehetőség volt fotózni, de azért a kezdeti feszültség nem maradt el most sem. Ismét volt kezdés előtti szervező tájékoztató, most is a villogással kapcsolatban, de szerencsére nem a mobilos fotózást tiltva. Most biztonsági felhívást közöltek velünk, a gyakorlatilag teltházas közönséggel. A koncert alatt erős fényhatások, villogás lesz, így az arra érzékenyeknél ez erős reakciót válthat ki. A tömegen szörfözés (body surfing) ezen az estén tiltott volt.
Aztán belecsaptak a lecsóba. Természetesen az ’I Wanna Be Somebody’ és a ’L.O.V.E. Machine’ kettőssel indítottak, ami megalapozta az estét. A következő másfél óra úgy reppent el, hogy a ráadás végén nem hittem el, hogy csak ennyi volt. Pedig hozták a műsor hosszt, amit ígértek.
Plusz hozták a merchet is. 17.000 –ért pólókat és 27.000-ét kapucnis pulcsikat, plusz némi sapkát. Természtesen Balckie uralta a nyomatokat, de ezen nem lepődhetünk meg.
A színpadkép puritán, hátul óriás kivetítőkkel, amin régi felvételek, klippek mentek, segítve a 40 éves emlékek felidézését. Az első két albumukkal rúgta be az ajtót a banda, ezek lendítettek igazán nagyot a szekerükön, annak ellenére, hogy az eladásokban a ’The Headless Children’ negyedik lemez (1989.) bizonyult a legsikeresebbnek. Az, hogy 40 évvel később itt Európában lehetőségünk volt végighallgatni ezt a korszaktükör alkotást, óriási mázli. Mike Duda és Doug Blair gitárosok kitettek magukért. Bemozogták a színpadot, hiba nélkül tolták az évtizedes dalokat, kiszolgálták Blackie-t. A dobok mögött Aquiles Priester ütötte az alapokat. Az összjáték tökéletes volt, a hangulat a zenészek között humorral volt fűszerezve.
A W.A.S.P. olyan koncertélményt adott a lemez 40. évfordulója alkalmából, ami minden bizonnyal mélyen beágyazódik az emlékeim közé, hogy méltó helyen őrizze a zenekar dicsfényét. Jó látni, hogy ezt a fényt megőrizték és életben tartják nekünk rajongóknak.
Az idő gyilkos. Blackie-n is látszik a közel hét évtized, komoly műtét nyomok, de ez semmit nem változtatott a színpadi produkcióból. Ugyan már nem mászta meg az ikonikus mikrofon állványt, nem hintázott rajta, nekem nem is hiányzott.
Hogy mit hoz a jövő velük kapcsolatban kiszámíthatatlan. Ha ez volt az utolsó magyarországi koncertjük, az méltó hozzájuk, ha nem, akkor természetesen el kell menni a következő bulijukra is, hogy ismét egy vérbeli amerikai rock estét kapjunk tőlük.
Játszott dalok:
1, I Wanna Be Somebody
2, L.O.V.E. Machine
3, The Flame
4, B.A.D.
5, School Daze
6, Hellion
7, Sleeping (in the Fire)
8, On Your Knees
9, Tormentor
10, The Torture Never Stops
Ráadás:
11, Inside the Electric Circus / I Don’t Need No Doctor / Scream Until You Like It
12, The Real Me (The Who feldolgozás)
13, Forever Free / The Headless Children
14, Wild Child
15, Blind in Texas
Köszönet a lehetőségért a LiveSound-nak!
Fotók és beszámoló: Török Tamás
További W.A.S.P. fotók a galériában.
