A 30 Seconds To Mars 2024. május 16-án az MVM Dome-ban lép fel!

Thirty Second To Mars
Jared Leto felmászott az Empire State Building tetejére, megünnepelni a Thirty Second To Mars monumentális, Seasons 2024. elnevezésű világ körüli turnéjának bejelentését.

Ma, a New York-i Empire State Buildingre felmászó Oscar-díjas színész, Jared Leto bejelentette a Thirty Seconds To Mars monumentális, Seasons 2024 elnevezésű világ körüli turnéját, amely Latin-Amerikát, Európát, Észak-Amerikát, Ausztráliát és Új-Zélandot is érinti. Több mint 5 év után indul most újra turnéra a csapat.

Leto, a banda frontembere történelmi bravúrt hajtott végre, ő az első, aki meg tudta mászni az Empire State Building-et. Gyerekkora óta mindig lenyűgözte ez az elképesztő építmény, ahogy megfogalmazta: „Ez az épület a bizonyítéka mindazon dolgoknak a világban, amelyek megvalósíthatók ha akarjuk, és nagyrészt ez volt az inspiráció a legújabb albumunk, az It’s The End Of The World But It’s A Beautiful Day mögött is. Lelkes hegymászóként, az Empire State Building és egy világ körüli turné is ugyanazt az érzést hordozza magában, hogy bármi lehetséges, ha megpróbáljuk.”

A mászásról a felvételek ITT láthatók.

A turné Latin Amerikában indul olyan fesztivál fellépésekkel, mint a Lollapalooza Chilében, Argentinában és Brazíliában, vagy a Estéreo Picnic Kolumbiában és a Tecate Pa’l Norte fesztivál Mexikóban. Majd a banda átteszi székhelyét Európába, ahol összesen 28 koncertet adnak az Egyesült Királyság, Belgium, Németország, Svédország, Norvégia, Dánia, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország, Ausztria, Franciaország, Svájc, Olaszország, Spanyolország és Portugália nagyvárosaiban. Ezután a show Észak-Amerikában folytatja útját, ahol a 24 legnagyobb arénában lesz látható, és a zenekarhoz előjátszóként csatlakozik az AFI, Poppy és KennyHoopla is. Végül a turné Ausztráliában és Új-Zélandon zárul 4 aréna koncerttel.

A Thirty Seconds To Mars magyarországi fellépése 2024. május 16-án lesz az MVM Dome-ban.

A Jared és Shannon Leto testvérpárból álló, többszörös platinalemezes Thirty Seconds To Mars óriási sikerrel tért vissza a szeptember 15-én megjelent, It’s The End Of The World But It’s A Beautiful Day című hatodik stúdióalbumával. A lemez egy új korszakot hirdet a banda számára, amely nemcsak az emberek rossz élményeit boncolgatja, de megmutatja a reményt is, emlékeztetőként, hogy még a lehetetlennek tűnő akadályok ellenére is találhatunk szépséget a világban. Az első kislemez, a Stuck rögtön első helyen nyitott az amerikai Alternatív rádiós listán, és top10-be került Olaszországban is, ami a zenekar pályafutásának legjobb nyitó slágerlista eredménye. A német játszási listákon folyamatosan az első három hely egyikén tanyázó  új dal, a Seasons – amely egyben a turné névadója is -, azt veti fel, hogy el tudjuk-e fogadni a változást, ahogy az élet számos időszakán kell áthaladnunk.

A budapesti koncertre jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők november 16-án 10 órától, amelyhez ugyanaznap déltől a Spotify elővásárlási lehetőség is csatlakozik. A teljeskörű jegyértékesítés november 17-én 10 órakor kezdődikwww.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

További info:
www.thirtysecondstomars.com
www.livenation.hu
www.funcode.hu

Thirty Second To Mars (forrás: LiveNation Magyarország)
Ajánló

Olvasd el ezt is