Bejelentették a szervezők a 2024-es Rozé, Rizling és Jazz Napok programjait. Köszöntőt mondott Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, majd Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ügyvezető igazgatója és Zsandár Tamás, a Rozé, Rizling és Jazz Napok rendezvényigazgatója ismertették az idei zenei és gasztronómiai kínálatot.
A sajtóeseményen Porga Gyula, Veszprém város polgármestere kiemelte:
A veszprémi nyáresték hangulatát 2011. óta pezsdítő Rozé, Rizling és Jazz Napoknak is fontos szerepe volt abban, hogy a város 2019. óta büszkén viselheti az UNESCO Zene Városa címet is. A 30 koncertből álló 10 napos rendezvénysorozat a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa programban is kiemelkedően sikeres volt, így idén az EKF év egyik értékes örökségeként jönnek a hazai jazz és blues élet kiváló előadói a veszprémi Óváros térre – mondta Porga Gyula.
A Rozé, Rizling és Jazz Napok július 12. és 21. között várja vendégeit Veszprémben, immár tradicionálisnak mondható helyszínén, az Óváros téren. Az idén 14 éves gasztro-kulturális rendezvény ezúttal is a „10 nap, 30 borász, 30 koncert” szlogen jegyében fogadja a látogatókat.
A fesztivál szervezőinek célja a kezdetek óta változatlan: egy olyan ingyenes, mindenki számára elérhető, de ugyanúgy a minőség mellett elkötelezett „minifesztivál” létrehozása, amely körbe veszi a VeszprémFest nagyszínpadi napjait, és azzal párhuzamosan nyújt igényes kikapcsolódást és élményt.
A színpadon esténként három zenekar mutatkozik be, a koncertek ingyenesen megtekinthetőek.
A rendezvény a bor-gasztronómia tekintetében a „terroir” szemlélet mentén válogatja össze a balatoni borrégió borászatait.
A hagyományosabb ételek mellett a gasztronómiai kínálatban is teret kapnak a helybéli őstermelők és kézműves ételek.
A Rozé, Rizling és Jazz Napokon kizárólag magyar fellépőket hallhatunk, a programok jó része jazz, de megjelennek a jazzből fakadó társ-műfajok, a blues, a funk, a fusion, vagy a rockabilly is.
A Rozé, Rizling és Jazz Napok programja
(A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.)