július 1-én este a páratlan bariton, az immár 83. életévét betöltő énekes Sir Tom Jones adott ismét fantasztikus hangulatú koncertet Budapesten, ezúttal az MVM Dome-ban.
A koncertet eredetileg 2022. nyarán rendezték volna meg, de a művésznek akkor kisebb egészségügyi problémái adódtak, mely miatt először augusztusra, majd 2023-ra tolódott a koncert időpontja. Azt kell mondjam, azaz írjam, hogy megérte várni.
A zseniális énekes 2019. után tért vissza újra Budapestre, hogy a hangját még mindig imádó hálás közönség előtt ismét egy fantasztikus kétórás koncertet adjon.
Ahogyan közeledtem a helyszín felé, láttam, hogy inkább az idősebb korosztályt mozgatta meg az esemény, de természetesen fiatal arcokkal is találkoztam a helyszín felé sétáló tömegben. A parkolás a helyi adottságokhoz mérten kisebb-nagyobb sorban állással történt. Jómagam tömegközlekedéssel érkeztem az ajánlásnak megfelelően, és így flottul, rövid idő alatt megközelíthető volt az MVM csarnoka. A beengedés most is gyorsan, pillanatok alatt megtörtént. A nézőtér az MVM befogadó képességéhez képest kisebb méretűre volt kialakítva ezalkalommal, ezzel mintegy színházibb, bensőségesebb jelleget kölcsönözve az estének, egyúttal közelebb hozva hozzánk a program főszereplőjét is.
Öt perccel 8 óra után színpadra lépett a „mester”, Mr. Voice, és kezdetét vette a kétórás varázslat. Váltakozva követték egymást a saját dalok és a feldolgozások – Tom Jones stílusához alakítva – , ugyancsak modern köntösbe öltöztetve. Valamennyi elhangzó dalra jellemző volt, hogy újra hangszerelték, modernebb hangzást adtak neki, és egyúttal Tom Jones stílusához is igazították. Ezek az apró dolgok nem vettek el semmit a dalok minőségéből, hangulatából, sőt azt kell mondjam, inkább hozzáadtak. Fantasztikusan szólt valamennyi dal az esetén. A kísérő zenekar finoman, és profin követte a művészt és méltó társai voltak az esti utazásban. Érdekes volt látni, hogy a jobb hangzás érdekében a koncert során két alkalommal cserélték ki a dobos felszereléséből a pergő dobot.
Az első dalát, az” I’m growing old” címűt Tom Jones ülve adta elő. De aki azt gondolta így is marad az este folyamán, az nagyon tévedett, mert a szám végén felpattant, és onnantól kezdve hozta a korát meghazudtoló Tom Jones-os dinamizmusát. Egy-egy lassabb dal erejéig később is helyet foglalt, de csupán azért, hogy az azt követő dinamikus nótát előkészítse. Számomra ezzel is fokozta az egész előadást végig kísérő ritmikus hullámzást.
Tom Jones a koncert végén az addig többnyire inkább csak háttér fénnyel megvilágított zenekarát előre invitálva bemutatta, és megköszönte nekik is és természetesen a hálás közönségnek is a meleg és lelkes fogadtatást. Budapestnek tökéletes kiejtéssel mondott köszönetet.
A dalok közötti konferálásaival humoros oldalát is megmutatta. A feldolgozás nótákat megelőző mondatai alkalmával olykor még mozgásával is megidézte az eredeti dal leginkább jellemző momentumát.
A hangzást ezúttal semmilyen kritika nem érhette, jól szólt a „küzdőtéren”, és jól szólt a lelátókon is. A Visual tökéletesen kiegészítette az előadást kísérő fényeket és a művész előadását. Ízlésesen használták az élő képhez a különböző effekteket, és persze a bejátszásokat is. Aki messzebb ült a színpadtól, az is láthatta közeli képen a kivetítőn a művészt és kísérő zenekarát is, hol fekete-fehérben, hol színesben, hol effektekkel kiegészítve.
A szombat esti koncertre kizárólag ülő helyekre értékesítettek jegyeket, így ezalkalommal a küzdőtéren is székeken foglalhatott helyet a nagyérdemű. Az „ültetett koncertet” egészen a hatodik dalig bírta a közönség. Akkor következett ugyanis a „Sexbomb” című sláger. Ekkor még csak néhányan szaladtak előre a színpadhoz és kezdtek táncba, de a létszám folyamatosan emelkedett. A koncert végére a küzdőtéren helyet foglaló közönség nagyobb része vagy a helyén, vagy a színpad előtt állva tapsolt, táncolt, énekelt. Ezalaklommal szerencsére a biztonsági személyzet nem utasította rendre a „renitens” egyéneket, hagyták mulatni, szórakozni a közönséget.
Különleges érzés volt Joe Cocker örökzöldjét a „You can leave your hat on”-t Tom Jones előadásában, feldolgozásában meghallgatni.
Nagyon vártam a „Delilah” című dalt, és meglepő új hangszerelésben hallgathattam meg ezen az estén ezt az „örökzöldet” is. A „She’s a lady” ez alkalommal kimaradt az elhangzott dalok sorából.
A műsor nagyon jól, dinamikusan volt összeállítva. A lassúbb, melankolikusabb dalokat gondosan előkészített tempós, a hangulatot felfokozó nótákkal előzte meg.
A budapesti műsor utolsó dalában a zenekar és Tom Jones „leszakította” a közönség arcát, remek dal választás volt Prince Kiss című dalának feldolgozása. Azt kívántam, még ne érjen véget ez a fantasztikus koncert. Szerencsére nem is ért, kaptunk három ráadás dalt is.
A ráadás utolsó dala Chuck Berry ikonikus nótája a „Johnny B. Goode” volt. Aki eddig ülve bírta az is felpattant, és vagy táncolva, vagy tapsolva, de együtt énekelte a dalt Mr. Voice még most is tökéletesen csengő hangjával.
Tom Jones ismét jött, zenélt és győzött. Köszönjük Sir Tom Jones!
A beszámolóhoz a management által jóváhagyott fotók közül választottunk, melyeket ezalkalommal a színpad oldaláról készíthettünk el. Köszönet a lehetőségért a LiveNation Magyarországnak!
Fotók: Mahunka Balázs, szöveg: Török Hajni
