Duplázott Budapesten a Pantera. Az első koncertre a jegyek pillanatok alatt elfogytak, mely egyrészt köszönhető volt annak, hogy nagyon régen járt a zenekar Magyarországon, másrészt annak, hogy a Barba Negra befogadó képessége kisebb egy Aréna befogadó képességéhez képest.
A LiveNation Magyarország csapata azonnal lázas szervezésbe kezdett és hamarosan bejelentették, lesz még egy koncert ugyanott, május 31-én is.
Mondanunk sem kell ez a koncert is teltházas lett. A közönség lelkesedését és szeretetét a banda két fantasztikus koncerttel hálálta meg. A második koncerten még egy plusz ráadás nóta is elhangzott a szerdán bulizó közönség legnagyobb örömére.
Mi a második napról hoztunk nektek egy képgalériát, melyben az első három fotózható dal során készült pillanatokból készült válogatást láthatjátok.
Az előzenekar ezen az esetén a magyar Teeth Marks volt.
További fotók a Pantera zenekarról a galériában.