Imagine Dragons beszámoló 2025. Puskás Aréna

Imagine Dragons_foto_Torok_Hajni
Az Imagine Dragons legutóbb 2023-ban járt Budapesten, akkor a Sziget Fesztiválon léptek fel, mintegy 60 ezer ember előtt.

Idén dupla teltházas koncerttel tértek vissza hozzánk, ezalkalommal a Puskás Aréna falai közé. A nézők között szép számmal akadtak határainkon túlról érkezők is.

A húsz állomásos koncert turné 2025. május 31-én kezdődött Zürichben, majd a prágai fellépést követően érkezett meg a zenekar stábjával együtt Budapestre. Az Imagine Dragonsnak közel tíz év elteltével a június 14-ei este volt az első olyan önálló magyarországi koncertje, amelyet nem fesztiválon adtak. A jegy fogyás alapján szombaton és vasárnap is csordultig megtelt a Puskás Aréna, mely okból borítékolható volt a remek hangulat mindkét estére.

A turné az együttes hatodik stúdiólemezének nevét viseli, amelyről az első este összesen öt számot hallhattunk.
Az estét Declan McKenna nyitotta, akinek zenész társaival együtt sikerült bemelegítenie a stadionban addigra már szép számmal jelen lévő nézőket.

Imagine Dragons a Puskás Arénában (fotó: Török Hajni)

Az átszerelést követően, pontban 20:30-kor következett az Imagine Dragons. A csapat a legújabb lemezén megtalálható Fire in These Hills-szel nyitott. A másodikként előadott Thunder alatt a hangulat máris a tetőfokára hágott, mely azzal járt, hogy a zenekar már ekkor talpra állította az ülő szektorokban helyet foglaló nézőket is, mely aztán a koncert további részében is nagyjából így is maradt. A tavalyi Coldplay koncerthez hasonlóan a stadion állva, táncolva bulizta végig a több, mint két órás koncertet. Volt itt minden, konfetti hegyek, tüzijáték, co füst, lángok, óriási ledfalak, és persze egy nagyon szerethető zenekar.

Imagine Dragons a Puskás Arénában (fotó: Török Hajni)

A fiúk az este folyamán folyamatosan váltogatták a tempót: pörgős perceket lassabb, meghittebb pillanatok követték, ezzel hullámzó hangulatot adva a koncertnek. Dan Reynolds az este folyamán dobosként is bemutatkozott, és nem mulasztott el pacsizni a kifutó mellett álló szerencsésebb nézőkkel sem. A koncert zárásaként a Believert hallhattuk, aztán a búcsúzás után Dan még hátramaradt, és aláírt egy rajongói posztert is, a jól ismert ’Your Life is Always Worth Living’ szöveggel.

Imagine Dragons a Puskás Arénában (fotó: Török Hajni)

A koncert végén hiányérzet nélkül térhettünk haza, remélve, hogy a zenekar mielőbb ismét ellátogat majd kis hazánkba.

Szöveg és fotók: Török Hajni

Köszönet a lehetőségért a LiveNation Magyarországnak!

További képekért kattints ide:

Ajánló

Olvasd el ezt is