Inotai erőmű fotóstúra

Inotai hőerőmű. Fotó: Mahunka Balázs
A Túrajó szervezésében, a Fotoplus ajánlásával nyílt lehetőségünk a romos erőmű megtekintésére, lefotózására.

Az idő múlásával egyre több ipari létesítmény kerül hasonló sorsra, mint az egykor szebb napokat is megélt hőerőmű. A modern gazdasági berendezkedés természetes velejárója, hogy az egykor modern csúcstechnikának gondolt gyárak, erőművek elavulttá válnak, és helyüket átveszik az ipar 3.0 (sőt, ma már 4.0) gyárai. Az Inotai erőmű így is szépen teljesített, csaknem 50 évig járult hozzá Magyarország áramellátásához, igaz, már a kezdetektől fogva nehézségek adódtak a működésben.

Az erőmű csarnoka. Fotó: Mahunka Balázs

Az erőmű 2001-es bezárását követően nem sok minden történt. A részleges bontást, és berendezések elszállítását követően 2011-ben az erőmű két kéményét balesetveszély miatt lebontották. Azóta lényegében a lassú de biztos amortizáció az egyetlen, ami a területen zajlik.

A két kémény egyikének maradványai a bontás után. Fotó: Mahunka Balázs

A Túrajó Egyesület jóvoltából szervezett csoportos fotóstúra alkalmából nézhettük meg az szocialista ipar e jeles képviselőjét, és örökíthettük meg a hajdan szebb napokat látott erőmű jelenlegi állapotát. A túravezető Kővári-Vágner Rudolf volt, aki ideális egyensúlyt talált az információk és fotós tanácsok átadása között. Profi munkáját ezúton is köszönjük!

Kazánlépcső az erőmű csarnokában. Fotó: Török Hajni

Akit érdekelnek a hasonló épületek, mindenképpen javasoljuk a szervezett túrákat ahelyett, hogy önkényesen és illegálisan hatoljanak be ezekre a területekre.

Hűtőtornyok és panoráma az erőmű tetejéről. Fotó: Mahunka Balázs

A biztonsági előírások betartása mellett is vannak valós veszélyek, legfontosabb a saját testi épségünk, és persze felszerelésünk állapotának megőrzése. Éppen ezért, senkinek nem javasoljuk a hasonló helyszínek felkeresését egyedül, pláne belépési engedély nélkül!

Inotai hőerőmű belülről. Fotó: Mahunka Balázs

És hol máshol merült volna le a fényképezőgép akkumulátora, mint a három hűtőtorony egyikében?… A felszereléshez visszamenni nem volt idő, de a mobil jó szolgálatot tett.

A hűtőtorony belsejében.

További fotós programokért iratkozzatok fel a Fotoplus hírlevelére, vagy kövessétek a Túrajó weboldalát.

További fotók az Inotai erőműről a galériában:

Ajánló

Olvasd el ezt is