2025. március közepéhez közeledve mi is lehetett volna jobb szerda esti program, mint egy jó kis táncos, DJ-s este a Budapest Sportarénában. Ezen az estén Alan Walker, és vendégei, előtte pedig Metzker Viktória keverte a szép számú közönség számára a talp alávalót.
A hazai DJ-k közül Metzker Viktóriára esett a produkció választása, akinek így a ritkán hálás feladat jutott ezúttal is, bemelegíteni az este főhősére várakozó közönséget. Meg kell mondani becsülettel helyt állt, pedig még a teremfény is rontotta az esélyeit a megfelelő hangulat kialakítására.

21:00 óra előtt pár perccel aztán megérkezett Alan Walker, és olyan DJ settet tolt a nézők arcába, hogy szem és fül sem maradt szárazon. A hangerővel ezen az estén nem fukarkodtak, nem is értettem, aki nem füldugóval érkezett hogyan bírja ezt az élő koncertet is meghazudtoló decibel mértéket.

Valószínűleg azonban a hangerő csak engem zavart, az Arénában összegyűlt rajongókat egyáltalán nem. Ők ropták végig lelkesem. Alan pedig meghálálta a lelkesedést. A jobbnál jobb dalok mellé igazán látványos visualt is kaptunk az este folyamán, laser show, füst- és láng oszlopok kíséretében. A vendég énekesekről már nem is beszélve, akik szintén emelték a show színvonalát.

Biztos vagyok abban, hogy aki ezt a 130 perces szettet végig táncolta, nézte, bulizta, elégedetten, élményekkel telítődve tért haza a show befejezését követően.
Szöveg és fotó: Török Hajni
Köszönet a lehetőségért a LiveNation Magyarországnak!
További Alan Walker fotók a galériában: