2023. áprilisában új főszereplők érkeznek a Jézus Krisztus Szupersztár című előadásba. Jézus szerepében Szaszák Zsolt mutatkozik be, Júdásként pedig Szemenyei János debütál. Szaszák Zsolt a közelmúltban a Mamma Mia! című előadásunkban, majd a József és a színes szélesvásznú álomkabát főszerepében már elnyerte a közönség szeretetét. A fiatal színész a fotóspróbán számomra már bizonyított, tökéletes énekléssel és színpadi játékkal mutatta meg, mennyire alkalmas erre a szerepre.
Szemenyei János évek óta elvarázsolja a nézőket a Madách Színház színpadán, jelenleg az Aranyoskám, az Én, József Attila és a Csoportterápia előadásokban játszik főszerepet. Az Aranyoskám főszereplőjeként egy egészen más karakterben remek alakítást nyújtott, így nem voltak kétségeim vele kapcsolatban. Igazam lett, a hang, a testbeszéd, a mozgás, a mimika mind a helyén voltak. Meglehetősen energikus jelenség volt a színpadon, de mégsem volt túl sok.
Tökéletes párost alkottak ők ketten, én személy szerint nagyon örülök, hogy megfiatalodik a szereposztása egy ilyen ikonikus alkotásnak.
Április 7-én pedig szemtanúi lehetünk Sasvári Sándor búcsújának Jézus szerepétől.
Sasvári Sándor 37 évvel ezelőtt volt először Andrew Lloyd Webber csodálatos művében Jézus. Azóta sok színházban és számtalan alkalommal élte át (az ő szavaival) Jézus szerepét. Április 7-én, Nagypénteken este 19.00 órától kezdődő előadáson utoljára áll színpadra a darab főszerepében, de Pilátusként továbbra is a Jézus Krisztus Szupersztár előadás fontos szereplője marad.
Köszönjük Sasvári Sándornak az elmúlt 37 évet, az új szereplőknek pedig kívánunk nagyon sok teltházas előadást.
További információk a Madách Színház honlapján.
Fotók: Mahunka Balázs