Sztárvendégként Miklósa Erika csatlakozik az előadáshoz, vezényel David Giménez, kísér a Budafoki Dohnányi Zenekar.
José Carreras nemzedékének kiemelkedő operaénekese, – különösen Verdi és Puccini operáinak előadásában kimagasló -, aki karrierje során több mint 60 szerepet játszott el színpadon, vagy készített róluk hangfelvételt. A Maestronak elképesztő, 85 milliós lemezeladás fűződik a nevéhez, amivel ő minden idők egyik legsikeresebb operaénekese.
„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek egyik kedvenc közönségemhez, a magyar zenerajongókhoz, akik előtt már sok emlékezetes fellépésem volt, amelyeket november 29-én felidézhetünk ezzel a koncerttel. Budapestre való visszatérésem mindenképpen a zene ünnepe lesz. Várom a találkozást!” – mondta a Maestro novemberi budapesti fellépéséről.
Carreras jótékonysági tevékenységéről is ismert, mint a José Carreras Nemzetközi Leukémia Alapítvány (La Fundació Internacional Josep Carreras per a la Lluita contra la Leucèmia) elnöke, amelyet a betegségből való felépülése után hozott létre.
1987-ben, 40 évesen 10 százalék esélyt adtak arra, hogy túléli a leukémiát. Műtétje és a kemoterápia után már nem tudott visszatérni a rendkívül szoros opera színpadi menetrendjéhez. Ehelyett új szerepet talált magának az opera népszerűsítőjeként.
Ezek között a legismertebb, hogy fanatikus futballrajongóként az 1990-es olaszországi világbajnokság megnyitója alkalmából megszületett a 3 Tenor megalakításának ötlete. Barátaival, Placido Domingoval és Luciano Pavarottival egyszeri alkalomnak szánták a koncertet, de akkora sikerül volt, hogy végül további 30 alkalommal léptek fel együtt, amivel óriási lemezeladásokat is generáltak – és amelyek még a mai napig tartják a klasszikus zenei eladási rekordokat.
Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúr-szoprán énekesnő. 19 évesen – minden idők legfiatalabbjaként – szerződtették a Magyar Állami Operaházhoz. Első külföldi fellépései között 1992-ben Mannheimben A varázsfuvola Éj királynőjének szerepében mutatkozott be, amellyel csakhamar meghódította a világ összes jelentős színpadát Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig, és ő lett a legkeresettebb művész ebben a szerepben, amelyet mára több mint ötszázszor énekelt.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola konzervatóriuma után, 1996-ban külföldön képezte magát: előbb a philadelphiai Academy of Vocal Arts, majd a milánói Scala ösztöndíjasaként.
1999-ig volt tagja a Magyar Állami Operaháznak, ahol szopránszerepek sorát énekelte. 2004-től állandó fellépője a New York-i Metropolitannek. Az opera műfaja mellett szívesen kalandozik a musical, az operett világába is; számos exkluzív gálakoncert főszereplője.
David Giménez zongora és zeneszerzés szakon tanult a barcelonai konzervatóriumban, később a karmesterségre szakosodott. 1994-es debütálása óta világszerte a legjelentősebb zenekarokat és szólistákat dirigálta. David Giménez kivételes hangértő képessége révén olyan énekesekkel dolgozik rendszeresen együtt, mint José Carreras, Plácido Domingo, Anna Netrebko, Kiri Te Kanawa vagy Bryn Terfel.
David Giménez felvételei között a Decca, a BMG Classics, a Koch-Schwann, az Erato és a Discmedi alkotásai is szerepelnek.
A Budafoki Dohnányi Zenekar Magyarország legdinamikusabb és legsokoldalúbb szimfonikus zenekara. 1993 óta hivatásos együttesként Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy, Érdemes művész irányításával rövid idő alatt előkelő helyet vívtak ki a magyar zenei életben, s az ország egyik vezető együttesévé váltak.
A zenekar a nemzetközi hangversenyéletnek is aktív résztvevője, Európa valamennyi országában felléptek már. Sokoldalúságukat igazolja széles repertoárjuk is, mely a klasszikustól a kortárs és jazz-zenén keresztül a popig és a filmzenéig terjed. Közreműködtek már Sting Symphonicity, Andrea Bocelli és Quincy Jones turnék állomásain, valamint 2017-ben már kísérték José Carrerast is budapesti koncertjén.
A budapesti koncertre jegyek augusztus 23-án 10 órától kaphatók a livenation.hu és a funcode.hu oldalakon keresztül.
További info:
www.livenation.hu
www.funcode.hu