Színes nagylemezzel tér vissza a Riverside

Riverside_photo_Radek Zawadzki
Pályafutása eddigi legszínesebb nagylemezével tér vissza ősszel a Riverside.

A lengyel progresszív rockzenekar szeptember 24-én mutatja be a budapesti Barba Negrában ID.Entity című albumát.

Az elmúlt 20 évben a lengyel Riverside tisztes hírnevet épített ki magának: több mint 700 koncerttel a világ körül, 7 nagylemezzel, két mini albummal, két koncertfelvétellel a zenekar progresszív rockzenei színtér első számú képviselőjévé vált.

Eddigi legnagyobb sikerük a 2018-as Wasteland, ami aranylemezes státuszba került, hazai pályán a slágerlista élére is feljutott, és a sajtóban számos helyen szerepelt az év legjobb lemezei között. Népszerűségük csúcsán ütött be a koronavírus-járvány, ez azonban nem törte meg a zenekart: 2022-ben újult erővel indultak koncertezni, és egy friss lemezt is rögzítettek.

Az ID.Entity-n idén januárban jelent meg, és a rajta hallható zene éppen olyan színes, mint maga a borító. Koncept albumként készült az anyag, jól lehet nem lineáris, hanem egy téma köré szerveződő: a krízisről és az identitás kereséséről szól. A zenekar közlése szerint az album ezt a keresést mutatja be: „ezekben a folyamatosan változó időkben magát a keresést mi egy stílusában változatos, változó zenei hangulatok egyvelegeként képzeltük el. Ez annak a teljes lendülettel megváltozó időnek a tükörképe, amelyben élünk.” A Friend or Foe klipje itt látható: https://youtu.be/EWQQFjyHtro

Az ID.Entity tehát nem egyszínű, mint a rozsdás Wasteland, vagy kék, mint a Love, Fear and the Time Machine, vagy esetleg piros, mint az Anno Domini High Definition. Hanem színes. Ha vinyl lemezként képzeljük el, akkor pedig természetesen egy színes pöttyökkel tarkázott kiadvány – ez az egyik formátum, amiben az album megjelent.

Az új kiadvány és ez az év újabb mérföldkövet hozhat a Riverside életében, és éppen ezért személyesen is fontos a tagoknak. Mindenkinek elég volt az elmúlt évek bánatából és a gyászból. A 20 éves közös munka után a zenekarnak is szüksége volt az újjáéledésre és a friss levegőre. Éppen ezért igyekeznek elszakadni a korábbi, szomorú lemezektől – persze a melankólia nem tűnik el a dalokból.

Az új lemez tehát egy új korszak, egy új évtized kezdete. A Riverside tavasszal és nyáron az Egyesült Államokban, majd Észak-Európában turnézott, ősszel pedig a kontinens többi része is sorra kerül. Budapest a turné nyitóállomása lesz: a lengyelek szeptember 24-én játszanak a Barba Negra Red Stage-en.

A Livesounds bemutatja: ID.Entity European Tour:
2023. szeptember 24. vasárnap 19 óra – Budapest, Barba Negra Red Stage
Riverside koncert
Belépő: normál elővételben 10.990 Ft, a koncert napján 11.990 Ft.
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és https://jegy.rock1.hu oldalon, illetve a Ticketportal hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://riversideband.pl/
https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1570035376822304

Ajánló

Olvasd el ezt is