Remek hangulatban töltöttünk el egy kis időt Kalmár Lacával a Studio Madisonban, ahol az interjú és fotók készültek.
Színpad Magazin: Az első és legfontosabb kérdés: hogy vagy? Jól sikerült a legutóbbi műtéted?
Kalmár Laca: Szerdán (02.01) voltam háromhetes, de ennek ellenére tök jól érzem magam és meglepően jó minden. Nyilván, még nehézkesebb minden fajta mozgás, és vannak olyan mozdulatok, amelyek nagyon szokatlanok és fájnak, de hála Istennek a nagy műtét ellenére meglepően jól vagyok. Szerencsére időben vagyok, március végére kell már olyan állapotban lennem, hogy már bringával is kimerészkedjek terepre meg akkor már elindul a klub turné is. Addigra bírnom kell a terhelést. Egyébként szorgalmasan eljárok a vezetett gyógytornára, és természetesen otthon is csinálom a gyakorlatokat, úgyhogy rendben vagyok.
Hangody Professzor Úr műtött, akivel nagyon jóban vagyunk, már a motoros balesetem után is ő és a csapata ráztak gatyába. Mind a három fiával nagyon jó barátságot ápolok, a két nagyobb is ortopéd sebész a Prof mellett, a legkisebb pedig óriási Kartel rajongó. Már tavaly mondogatták, hogy „Lacuska, jobb, hogyha megbarátkozol a gondolattal, hogy a röntgen alapján térdprotézist kell, hogy kapjál”. Hálás vagyok, mert nem kellett éveket várnom.
SzM: Lassan 30 éve (1995 óta) hallgatja a zenéteket a nagyérdemű, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy meghatározóak vagytok a magyar zeneiparban. Hogyan éled meg az idő múlását?
KL: Pont erről beszélgettünk, hogy én idén leszek 55, nyilván az idő megy, a zenekar is már 28 éve létezik, de ugyanolyan idióták vagyunk még mind a mai napig, mint a kezdetekben. Az életkor alapján meg kellene már komolyodnunk, de valahogy mi még mindig ilyen infantilis hülyék maradtunk. A turnézás, meg a jövés-menés nyilván átalakul valamilyen szinten, és tényleg csak az életkor mutatja azt, hogy nem vagyunk már fiatalok. Másban még nem érezzük ezt. Szerencsére.
Ez a koncert dolog nagyon vicces, számtalan riportban elmondtam már, hogy egy időben jártak a rajongók, egy bizonyos korosztály, aztán telt múlt az idő, és elkezdtek jönni a koncertekre már a gyerekeikkel. Ma már azt kell mondjam, jönnek az unokák is. Nagyon jó dolognak tartom, hogy nem az van, hogy az idősebbek elfelejtik a zenénket, hanem mindig van újabb és újabb generáció, aki megveszi az új lemezeket, eljön a koncertjeinkre és így folyamatosan bővül a közönségünk. Nem akarok nagy szavakat használni, de sokszor legendaként kezelnek minket, mert végig nyomtuk a 28 évet, és pozitívak a visszajelzések mind a mai napig. Jól élem meg ezt az egészet, hogy örömet tudunk okozni másoknak. Megyünk és csináljuk amíg lehet, amíg bírjuk, amíg van rá igény.
SzM: Hogy lehet ennyi év után is – fiatalokat megszégyenítően – full energiával és hitelesen tolni ezt a műfajt?
KL: Itthon most már mindenki „előadóművész” lett, meg rappelnek, meg vannak ezek a divatzenekarok. Sajnos kajálják őket. Nem akarom bántani a magyar közízlést, de azért vannak problémák. Ahhoz, hogy mi ennyi évesen és ennyi év távlatában fenn tudunk maradni, egyértelműen nem 100 százalékot kell a színpadon teljesíteni, hanem 110-120 százalékot. Az a titka az egésznek, hogy az ember mindig álló brével menjen fel a színpadra, és ne az legyen a lényeg, hogy elrakjuk a pénzt és menjünk haza. Egy idő után biztos, hogy a Rolling Stones is unta a Satisfaction-t, de jól kell csinálni, különben pillanatok alatt lenyomnak minket és megyünk a levesbe. Mi szeretjük, amit csinálunk, ha nem ez lenne, azt megéreznék körülöttünk az emberek, és a közönségünk.
SzM: Mennyire megy gördülékenyen a munka Józsa Alexszel? Ő alkalmazkodik hozzátok, vagy Ti hozzá?
KL: Szerintem inkább ő hozzánk. Nagyon sokat hozzátesz a dologhoz, mint producer, és nyilván vannak nézeteltérések a studió munkálatok alatt, de hála Istennek nagyon-nagyon jól lehet vele dolgozni. Hetekkel előtte megkapjuk az alapot, felrappeljük, és utána még jönnek a kiegészítő effektek. Pierrot alapjaival meg zenéivel futottunk be, és nagyon sok sikeres nótánk született a közreműködésével, de Alex is zseniális alapokat rak össze. Mindig cinkeljük a VIP zenekar miatt, de egyebekben borzasztóan túlnőtte magát. Baromi jó vele együtt dolgozni, új energiákat szabadítunk fel egymásban. Képzeld el azt, hogy felolvasom neki a szövegeimet, és volt olyan, hogy egy soromat félig kihúztuk, és még így is illett oda, és jó lett. Jó rá hallgatni, mert jó füle van a dolgokhoz. Remélem, még sok lemezt fogunk vele csinálni, mert ez egy nagyon jó, inspiráló munkakapcsolat.
SzM: Szerintem sokan nem tudják, hogy az eredeti szakmád autószerelő. Emellett dolgoztál autóalkatrész nagykerben, építőiparban, volt tetoválószalonod és most a ruhaiparban is megvetetted a lábad. Mesélj erről kérlek, hogy alakult ez így?
KL: Rólam is szokták mondani, hogy csak akasztott ember nem voltam még, dolgoztam még Night Clubban, szállodában londinerként, pizzériában, nem is tudom elmondani, hányféle dolgot csináltam. Ez a ruha dolog nagyon régóta dédelgetett álmom, a hetes pedig fiatalkorom óta beragadt, a szerencseszámom, így lett a márkám neve Big Daddy Seven. Van egy határozott elképzelés a fejemben. Tudom, hogy milyen ruhákat veszek fel szívesen, mert olyan az anyaga, nincs benne nyakcímke meg oldalvarrás. Hetekig válogattam a különböző póló gyártók pólói között, mire megtaláltam azt amilyet szeretnék. Annyira szeretem ezt az új vállalkozásomat. Jelenleg teljesen egyedül csinálom, bár mindenki azt hiszi, hogy tök nagy csapat van mögöttem. Mindent én szervezek le, nagyon jó grafikusom van, én kezelem a webshopot, és intézem a raktárat, én válaszolok az email-ekre, és az emberek halálosan meglepődnek, ha én hívom fel őket telefonon, hogy egyeztessem a megrendelést. Nagyon élvezem a munkának ezt a részét is.
SzM: Milyen rövidtávú céljaid vannak ilyen bizonytalan és gyorsan változó világban?
KL: A hosszú távú cél, hogy k***a sok zsetont keressek – nevet – és utána hátra dőlhessek. Szeretnék majd sokat utazgatni is. Vannak tervek a Kartellel, de erről még nem akarok beszélni, a nyarat mindenképpen szeretnénk meglökni.
A rövid távú nyilván az, hogy valahogy úgy összehozni a Big Daddy Seven márkát, hogy sokkal kelendőbb legyen. Bár a mai világban az emberek arra figyelnek, hogy ki tudják fizetni a rezsijüket, normálisan be tudjanak vásárolni meg az autót megtankolni, nem tudom, ez így hogy lesz, de perpillanat ez az, ami nagyon foglalkoztat. Most a kiegészítőkre tervezek rámenni, csősál, öv, pénztárca. Kicsit ebben késleltetett a térd műtétem de ha egy kicsit jobban tudok karistolni, akkor ezekre ráfekszem.
Rövidtávú cél még, hogy minél előbb tudjak menni biciklizni, imádok terepen menni, van országúti biciklim is, de nem szeretek autók között tekerni.
SzM: A fotózásra basszusgitárral érkeztél, mikor láthatunk színpadon, hangszerrel a kezedben?
KL: Ami még hiányzik az életemből, az a basszusgitározás, tervezgettük a KGB zenekarral, hogy írni kéne egy második lemezt, de szerintem ez nem nagyon fog menni. Jó lenne egy koncertet összehozni, játszani egyet valami klubban.
SzM: Fel-feltűnsz hazai és külföldi zenekarok koncertjein nézőként. Mi volt a tavalyi év számodra legkedvesebb koncert élménye? Melyik az idei év általad legjobban várt hazai, vagy külföldi koncertje?
KL: A Hoolywood Vampires-t megnézném, Johny Deppet meg Joe Perry-t, A Mötley Crüe jön, bár ez a Johny 5 gyerek valahogy nekem „nem gyerebe”, de azért persze megnézném. Ha meg azt vesszük, hogy mi volt a legutóbbi, a Red Hot Chili Peppers, akiket nagyon szeretek, viszont a legnagyobb zenei élményem tavaly a Sting koncert volt. Gyerekek, az valami brutál, hogy a 71 éves f*szi a 71 éves basszusgitárjával milyet zenélt. Az utóbbi évek 10 pontos koncertje ez volt.
Laca, köszönjük a remek hangulatú beszélgetést és hogy rendelkezésünkre álltál. Kívánunk neked nagyon jó egészséget, és további sok sikert. Az új albumot itt meghallgathatjátok.
