Színpad Magazin: Utoljára az augusztusi Operett korzón láttalak színpadon, akkor fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon egy teljes előadásra nehezebb felkészülni, vagy egy gála / fesztivál műsorra, ahol csak néhány percet vagy a közönség előtt. Te hogy vagy ezzel?
Lévai Enikő: Azt gondolom, mind a két dolog egy merőben más felkészülést igényel, mivel egy gála során többek között egy-egy számon belül van lehetőségem megmutatni az éppen adott dalt, tehát van rá kettő-öt percem, addig egy előadásban fel tudok építeni egy karaktert, meg tudok személyesíteni egy teljesen más embert, egy más személyiséget. Számomra mind a két dolog komoly szellemi kihívást igényel, de nagyon szeretem mind a kétféle előadás módot. Amikor egy gála során egy-egy dalt kell előadnom, akkor próbálom a dalnak a hangulatát, a rendezőtől, koreográfustól kért instrukciókat-mozgásokat teljesíteni, és ezen belül a dalnak a zenei szépségét előtérbe helyezni és azt megformálni, amiről a dalnak a szövege, hangulata szól.
Egy szerepen belül már több lehetőségem van megmutatni az adott karakternek a személyiségén belüli árnyalatoknak, finomságokat, a szerepen belüli jellemrajzot és a karakternek a szituációban lévő reakcióit reprodukálni. Nyilván ez sokkal nagyobb lehetőséget ad arra, hogy az én előadásom színesebb legyen és a nézők elé tárhassak magamból több mindent. De a gála előadásokban a reakció időnek gyorsabbnak kell lenni, hiszen általában kevesebb a felkészülési idő. Úgyhogy szeretem azokat a feladatokat, amikhez meg kell tornáztatnom az agytekervényeimet.
SzM: Mennyire nehéz műfaj az operett, mondjuk egy operához vagy klasszikus énekléshez képest?
LE: Minden műfaj nehéz, csak mind másképpen. Az operett, egy komplex műfaj! Ezt szeretem kihangsúlyozni mert azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki elsajátítsa a műfajbeli sajátosságokat, nagyon sok felkészülés, önkritika és alázat szükséges. Úgy kell tudni táncolni, mint egy táncos, úgy kell énekelni, mint egy operaénekes és prózát is úgy kell mondani, mint egy színész. Nyilván nehéz ennek a három dolognak egyszerre megfelelni, de törekedni kell arra és folyton fejleszteni kell magunkat, hogy legalább valamelyik kettő a háromból teljesüljön és a harmadik dolog csak egy kicsivel maradjon le. Ha ez megvan, akkor sikerül a műfaj egyediségét megmutatni.
SzM: Gyerekkorod óta része a zene az életednek, kik inspiráltak, kik a példaképeid?
LE: A tanáraimnak nagyon hálás vagyok, egytől egyig hiszen az, hogy valaki milyen irányba indul el, az már gyerekkorban eldől és rendkívül sokat segítettek tanulhattam tőlük, de ugyanígy mondhatom a családom, hiszen ők is nagyon szeretik a zenét, mi egy olyan igazi zeneszerető, hangos család vagyunk, így már eleve az életem része volt a zene. A későbbiekben, maga az operett műfajából Fishl Mónika nevét említeném meg, mert nagyon tetszett az előadásmódja és mai napig példaképem. Az életem során nagyon sok művész kollégától kaptam inspirációt, volt közöttük színész, énekes, karmester, rendező és koreográfus is. A közös munka alatt rengeteg hozzáállás, nézőpont és eszmecsere történik, így folyton változásban, együtt gondolkodásban, inspirációban van részünk. Egyébiránt nagyon szeretek operát és különböző zenét hallgatni, ami ugyancsak inspiráló hatással van rám. A hétköznapokban pedig a férjemtől, Lénárt Gábortól kapok inspirációt, hiszen ő is művész, koreográfus, akinek a látásmódja sokban különbözik az enyémtől, ezért hatással van rám.
SzM: Számodra melyik a kedvenc szakasza egy próbafolyamatnak? Van-e olyan része, amit kevésbé kedvelsz?
LE: Nagyon szeretem, amikor elkezdődik valami. Szeretem a friss szövegkönyv, kotta fellapozását, megismerését, hiszen izgalommal tölt el az ismeretlen felfedezése. Az, hogy mit takar a karakter jelleme, milyenek a dallamok, mik az elképzelései a rendezőnek, milyenek lesznek a díszletek, a jelmezek elképzelése. Aztán, mikor elkezdődik az egész és kezd kialakulni valami, az olyan mint egy kaland. Igazából az egészet szeretem. Azt amikor megállunk és egy olyan probléma adódik, hogy nem tudunk valamin túljutni, azt nem szeretem, mert olyankor van egy kétségbeesés, félelem mindenkiben és ez sajnos görcsöket is okozhat, de természetesen ezt is meg kell oldani és továbbhaladni. Úgyhogy a színház nekem a nagybetűs: kaland.
SzM: Hogy érzed, a színpadon megjelenített karakterekbe mennyire tudod belecsempészni a saját személyiségedet?
LE: A szerepek megformálásánál mindig próbálom elképzelni, hogy maga a karakter miket gondolhatott, érezhetett, miként élhetett és milyen társadalmi helyzetben volt. Természetesen ez nem mindig egyszerű mert a világ változik és sok minden eltűnik, átalakul. A megszólítások, rangok, egy másik korba tartoznak, de vannak szabályok, amiket követve mi is bele tudjuk helyezni magunkat abba a világba, amiben éltek és én ebből indulok ki. Ezeket a szabályokat betartva azt gondolom, hogy ugyanazokat az érzelmeket, ugyanazokat a csalódásokat, szerelmeket élte át egy nő akkoriban, mint most. Ezért ezzel a lélekkel, szellemiséggel próbálom a személyiségeket, karaktereket megformálni, ami így szinte teljesen önazonos lesz. Még ha nem teljesen vagyok a valós életben olyan, mint a megformált szerepem, arra az időre amíg a színpadon vagyok, teljesen azzá a karakterré válok. Így a saját személyiségemmé formálhatom, úgyhogy maximálisan átadom magam, persze csak akkor, ha rendező engedélyezi. 🙂
SzM: Több szakmai elismerés büszke tulajdonosa vagy, ez fontosabb Neked, vagy a közönség elismerése?
LE: A szakmai elismerés fontos, de a közönség elismerése nélkül nem létezik színház. Ha nincs aki tapsoljon és figyeljen ránk, ha nincs kinek játszani, akkor nincs értelme az egésznek. Ez olyan, mint a gyereknek is, ha elmesélünk egy történetet vagy bábozunk nekik, ha ők nem figyelnek, akkor értelmét veszti az egész. Vágyódom a szakmai elismerésre ez tény, és őszintén megmondom, hogy sokszor reménykedem, hogy majd hátha most de amikor a közönségtől kapok visszajelzést, üzeneteket, hozzászólásokat a képeim alatt, akkor mindig rájövök, hogy ők legfontosabbak, a közönség akikért és akiknek játszunk.
SzM: Nézőként szoktál színházba járni? Ha igen, milyen előadásra ülsz be szívesen, mivel kapcsolódsz ki?
LE: Szeretek színházba járni, előadásokat nézni, legyen az zenés produkció vagy prózai. Olyankor egy teljesen „civil” emberré változom. Jól érzem magam, kíváncsian várom, milyen lesz a darab, kik a művészek, kit ismerek, kit nem, szeretem a büfét megnézni, és hogy mennyire kedvesek a ruhatárosok. Igazából szórakozni megyek (ha van rá időm) és ezt nagyon kiélvezem. De vannak más programok is amivel ki tudok kapcsolni, ilyen a főzés, a zene hallgatás, vagy a film nézés. A karácsonyi filmeket például, bármikor meg tudom nézni, még nyáron is. 🙂
De szeretem a természet közelségét is. Nagy sétákat tenni és közben beszélgetni vagy nagyokat hallgatni és befelé figyelni.
SzM: Milyen zenét szeretsz hallgatni?
LE: Bármilyen zene jöhet, de tényleg. Említettem, hogy olyan családban nőttem fel, ahol egyfolytában szólt a zene és minden szobában másféle. Az apukám nagyon modern ízlésű, ő house, disco és rock and roll zenét hallgatott, a bátyám rap és hip-hop zenét, az anyukám pedig Lente Lajost és Máté Pétert szerette. Az én szobámban szólt a klasszikus és opera műfaj, úgyhogy nagyon vegyes ízlésem lett és ami jó zene, mindegy milyen műfaj, meghallgatom. Például csak, hogy egy párat említsek, a Budapest Bár, Szabó Balázs bandája, Red Bull Pilvaker formáció, Follow the Flow, Coldplay, Maroon5. A klasszikus műfajból pedig olyan előadókat szeretek, mint Maria Callas, Montserrat Caballé, Kathleen Battle.
SzM: Mik a távlati terveid, céljaid, van esetleg olyan álomszerep, amire vágysz?
LE: Hagyom magam az árral sodródni és örülök annak ami van, de természetesen vannak terveim és gondolataim és remélem nem nagyravágyó kijelentésnek hangzik, hogy szeretnék majd egyszer egy saját előadást készíteni, amit magam írok, alakítok. Ezen kívül nagyon szeretnék opera előadásban énekelni, ahol a színészetről tanultakat összekapcsolhatnám az énektechnikával. Annyira sok minden érdekel a művészetben és olyan sok lehetőség van, amihez hozzá lehetne nyúlni és érdekel, például a versek szavalása, a szinkron színészet vagy a film színészet is de sajnos nem mindig mi alakítjuk a dolgok menetét, úgyhogy várom, hátha rám talál a szerencse.
Legközelebb, Huszka Jenő Mária Főhadnagy című operettjében Mária szerepét ölthetem magamra, ami egy fantasztikus kihívás, hiszen férfi szerepet kell megformálni. Nagyon várom már. Biztosan komoly és egyben vicces jelenetekkel lesz megtűzdelve a darabból kiindulva. A Budapesti Operettszínház egy nagyszerű előadásra készül és biztos vagyok benne, hogy a közönség nagyon szeretni fogja mert olyan dallamok vannak benne, ami a nagyközönség számára már nem ismeretlen és ez megadja a darab alap sikerét.
Enikő, köszönjük a részletes válaszokat, és hogy ennyi mindent megtudhattunk rólad. Kívánunk neked sok-sok vidám percet a színpadon.
