Mazda MX-5 pályanap

Mazda-mx-5-palyanap
Nem kell több száz lóerő ahhoz, hogy valaki próbára tegye képességeit, és egy jót autózzon biztonságos körülmények között.

A Mazda MX-5 nem különösebben erős autó, de tudja azt, amit sok mai autó nem: élmény vele közlekedni.

A típus történelme már a negyedik generációnál tart, a legelső típus 1989-ben jelent meg, és majdnem 10 évig gyártották. Mai szemmel már nem különösebben szép autó, a korra jellemző bukólámpa határozta meg az orrát, és egyszerű, letisztult vonalvezetése volt. Ami viszont sokkal fontosabb: a géptető alatt hosszában beépített motor van és hátsókerék-hajtás társul hozzá. Ezen kívül a tömege 1000 kg alatt van, ami remek kezelhetőséget eredményez.

Egy kis ugrás az időben: 2014-ben mutatták be a negyedik generációs (ND) MX-t-öt, ami már a Mazda legújabb formavilágába is tökéletesen belesimul. A legfrissebb modell formanyelve és technikai megoldásai meglehetősen kifinomultak, és természetesen a mai autók biztonsági előírásainak is maradéktalanul megfelelnek. Egy dolog azonban nem változott, az önsúlya még mindig egy tonna alatt van (az automata váltóval szerelt változat 1080 kg).

Mazda MX-5 NA – pályanap az M-Ringen

E rövid történelmi kitekintés talán rávilágít arra, miért van a világ minden pontján rajongója a típusnak. És ha vannak rajongók, akkor vannak rajongói klubok is, és akkor bizony vannak találkozók is. Ha ehhez pluszban társul némi rajongás a motorsportok iránt, akkor pályanapok is.

Mazda MX-5 pályanap az M-Ringen

A 2022. szeptember 18-én megrendezett pályanapnak az M-Ring adott otthont, amelynek vonalvezetése kimondottan illeszkedik a Mazda MX-5 karakteréhez. Rövid, kanyargós pálya, hirtelen irány – és terhelés váltásokkal. Ideális arra, hogy a közúti forgalommal járó bosszúságot magunk mögött hagyjuk, és előtérbe kerüljön a vezetés élménye. Érkeztek olyanok, akik egyszerűen csak egy jót szerettek volna autózni, mindenféle kötöttség – és kötelezettség nélkül, és nem aggódni, hogy mikor lépik át a sebesség korlátokat. A részt vevők között azonban jónéhányan voltak, akik komolyabb előkészületekkel indultak el, jól felkészített autóval, ellenőrzött guminyomással. Sőt! Volt, aki a jobb tapadás érdekében kereket is cserélt, és a pályára sokkal inkább megfelelő semi-slick abroncsokat használt. Egy dolog közös volt a résztvevőkben: mindenki egy közösséghez tartozott, és a fő cél az volt, hogy jól érezze magát.

Mazda MX-5 pályanap

A pálya rövidsége miatt az időmérésre praktikus módszer mellett döntöttek a szervezők, egyszerre csak néhány autó hajthat az aszfaltcsíkra, és a megtett körök ideje alapján történik a rangsorolás. A délutáni utolsó időmérésnél már a korábbi idő eredmények alapján gurultak ki az MX-5-ök, így a lehető legkevésbé zavarták egymást a „versenyzők”.

Öt kör belülről – Mazda MX-5 pályanap

Összességében remek nap volt, csak remélni tudom, hogy még sok ilyen lesz. Meggyőződésem, hogy minden ilyen alkalom hozzájárul ahhoz, hogy a közúton is biztonságosabban és nyugodtabban vezessenek az emberek. Arról nem is szólva, hogy nagyon jó kapcsolódási pont az autótulajdonosoknak. Kívánok a Klubnak még sok ilyen sikeres rendezvényt!

Ajánló

Olvasd el ezt is