Ossian dupla lemezbemutató koncert

Paksi_Endre_Ossian
Igazi rock ünnep volt az Ossian koncertje a Barba Negrában.
Kis híján napra pontosan két év késéssel rendezték meg a Barba Negrában az Ossian lemezbemutató koncertjét.

Az eredetileg 2020. szeptember 12-re tervezett koncert fő apropója két új lemez bemutatása, melyek a „Csak jót” és „A teljesség” címet kapták.

Időközben a zenekar vezetője és énekese, Paksi Endre sérvműtéten esett át, de ennek a koncerten a legkisebb nyomát sem láttuk. A koncerten végig energikusan mozgott, és szemmel láthatóan élvezte a visszatérést. Szerencsére a kihagyás és a kényszerű kétéves várakozás sem tántorította el az élő zenére vágyó közönséget.

Ossian dupla lemezbemutató a Barba Negrában

Akkora tömeg gyűlt össze a Barba Negra nézőterén, hogy komoly kihívás volt a fotós táskával előre nyomulni. A közönség összetétele korban hasonló volt a zenekaréhoz. A 60-as rocker formák ugyanolyan elánnal buliztak, mint a fiatalabb generáció képviselői, sőt tizenéves lányokat és fiúkat is láthattunk szép számmal.

Az-Ossian-kozonsege-a-Barba-Negraban
Közönség az Ossian dupla lemezbemutató koncertjén

Az egyik nagy előnye az eltolt lemezbemutatónak, hogy már az új dalokat is teli torokból tudta énekelni a közönség. A másik, hogy a zenekar már a lemezbemutató koncertjén átvehette a kiadójától (H-Music) a jól megérdemelt platinalemezt. A zenekar tagjai dr. Hartmann Kristóftól, illetve két tündéri fiától kapták meg az elismerő dísz albumot a színpadon, ami kölcsönzött némi meghitt, családias hangulatot az eseménynek.

Hartmann Kristóf, platinalemez átadás

Az Ossian zenekar 3 év után visszatért Budapestre, belopva magát újra hűséges táborának szívébe.

Ajánló

Olvasd el ezt is