Rebecca – Szegedi Szabadtéri Színpad

Rebecca
Bomba szereposztással debütál 2024. július 26-án a Rebecca Szegeden.

A 2024-es évad önálló produkciójaként izgalmas előadás bemutatására készül a Szegedi Szabadtéri Játékok. Sylvester Lévay és Michael Kunze újabb világsikerű musicalje, a Rebecca érkezik öt estére a Dóm téri nagyszínpadra. Július 26-én, 27-én, 28-án, augusztus 2-án és 3-án láthatják majd a nézők a Daphne du Maurier bestselleréből készült, különleges hangulatú előadást, amelyben a nagyívű dallamok segítségével egy krimibe ágyazott, sötét szerelmi történet bontakozik ki a színpadon. A cselekmény középpontjában egy szerény társalkodónő áll, aki egy sorsszerű találkozást követően rövidesen egy megözvegyült lord felesége lesz. A legendás Manderley-udvarház új úrnőjeként azonban titkok hadával, egy zord házvezetőnővel, és az első, néhai Mrs. de Winter, azaz Rebecca kísértő emlékével is meg kell küzdenie a musical hősnőjének.

A Junior Prima-díjas színésznő, Gubik Petra alakítja Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljének női főszerepét. A nagyszabású előadást, Béres Attila vadonatúj rendezésében, július 26-ától láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Én” szerepében Gubik Petra a Szegedi Szabadtéri Játékokon

A magyar szabadtéri színjátszás fellegvárának tartjuk a szegedi Dóm teret: ez egy misztifikált, de közben szakrális tér is, és nagyon különleges energiák mozognak ott – szerintem kitüntetés megfordulni azon a színpadon. Ha az ember pályáján ez legalább egyszer megadatik, az már egy áldás” – vallja a színművész, aki a város kőszínházában is régi szerepálmát valósíthatta meg tavaly Barnák László főigazgató Leonce és Léna-rendezésében, így igazán szép emlékek kötik Szegedhez.

A színművész izgatottan készül az új feladatra, amelynek zenei világa is igen kedves a számára: „Ez angolszász jellegű dallamvilág, ami a klasszikus monumentalitást, történetmesélést jelenti a zenében, igényli az élő hangszeres megszólaltatást. Benne van a klasszikus zene gyönyörűsége, mégis egy olyanfajta modernitással ötvözve, ami korhatárok nélkül képes megpendíteni az emberek figyelemközpontját. Mindenkit nyitottá tud tenni az a fajta zene, az a fajta színház, amelynek mély mondanivalója van, és képes elérni, hogy az embert kirázza a hideg – Lévay Sylvester zenéi, darabjai tudják ezt!”

Janza Kata és Gallusz Nikolett csatlakozik Gubik Petrához a Rebecca női főszerepeiben a Szegedi Szabadtéri Játékok 2024-es bemutatóján. A színművészek Mrs. Danvers és Beatrice szerepein osztoznak majd, váltott szereposztásban a Dóm téren.

Janza Kata és Gallusz Niki váltja egymást a Rebeccában

A Szegedre már szinte haza érkező Janza Kata sok Lévay-Kunze musical sztárja, egyúttal lelkes híve: „Nagy rajongója vagyok Sylvester Lévaynak! Semmivel sem összetéveszthető különleges zenei hangzással bír minden egyes musicalje. Ráadásul nagyívű ensemble-dalok is vannak bennük, ami nekem nagyon tetszik: kevés zeneszerző fordít arra energiát, hogy egy komoly csapat együtt is megszólalhasson, de Sylvester igen, és ez a Rebeccánál sincs másképp.” A művész az elhunyt úrnő emlékét megszállottan őrző, vasszigorú komorna alakját nagy sikerrel alakította a grandiózus musical első hazai színrevitele alkalmával az Operettszínházban. Max de Winter nővérét, a jólelkű Beatrice-t is próbálta ekkor, nézők előtt azonban most először játssza a szerepet. A Gubik Petra által megformált „Én” sógornője a főhőst nyomozása során támogató kevesek egyike, aki a férj rideg viselkedéséhez is kulcsot ad, árnyalva a férfi alakját.

Akárcsak váltótársa, Gallusz Nikolett is több ízben – a Macskák, a Jézus Krisztus Szupersztár és a Mamma mia! főbb szerepeiben – fellépett már a Szegedi Szabadtérin. A színművész nagyon hűséges a Madách Színházhoz, amelynek társulati tagja, korábban a Szabadtéri Játékokra is a fővárosi teátrum kötelékében érkezett, ezért különösen örömteli feladat számára egy önálló, új bemutatóval visszatérni Szegedre, méghozzá a művész által nagyra tartott rendezővel és művésztársakkal, egy olyan darabban, amelyet mindig csodált: „Tulajdonképpen mind a Rebecca, mind Béres Attila rendező úr új nekem – ez a szépsége is – árulta el. – Janza Kata, akit emberileg is és művészileg is nagyra tartok, már játszotta a szerepeket, neki valahol már megvan. Én viszont a teljesen újdonsült bekerülők közé tartozom, ami ilyenkor mégiscsak nagyon különleges helyzet.

A férfi főszerepet pedig nem más, mint az Emerton- és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész Dolhai Attila alakítja.

Dolhai Attila – Maxim de Winter szerepében

A Rebecca a nagyformátumú hölgyek drámája: a darabban csak emlékként feltűnő, címadó néhai lady, az örökébe lépő, fiatal naiva és a szelleméhez görcsösen ragaszkodó házvezetőnő határozza meg a musical kimenetelét, ám a történetben elengedhetetlen, központi szerepet kap a férj, Lord Maxim de Winter alakja is. Gubik Petra, Janza Kata és Gallusz Nikolett kiváló hölgykoszorújához egy hasonlóképpen elismert és hatalmas népszerűségnek örvendő színművész, a Szegedi Szabadtéri Játékokra nagy örömmel visszatérő Dolhai Attila csatlakozik a legújabb Dóm téri premieren.

Régóta nem játszottam a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és a Rebecca férfi főszerepe olyan lehetőség, amely egyrészt akár évekre meghatározhatja az ember sorsát, másrészt jelen pillanatban a musicalirodalom olyan ikonikus előadása és szerepe ez, amelyben öröm lesz részt venni” – árulta el a művész, hozzátéve, igen hálás a meghívásért Barnák László főigazgatónak és az előadást rendező Béres Attilának. „A hosszú kihagyás óta sok minden történt velem, sok szerepet eljátszhattam – azt hiszem, felvértezve érkezem Szegedre, és újra összekapcsolódhatunk a szegedi nagyközönséggel. Boldog vagyok, hogy az Operettszínházat újra képviselhetem a Szegedi Szabadtéri Játékokon ebben az előadásban. Mindig is nagyon szerettem ide járni, sok szép emlék köt a Szabadtérihez, de magához a városhoz is” – tette hozzá.

Dolhai Attila szerint a Rebecca egyik kiemelt mondanivalója az az egymás felé fordulás, amelyet már az első hazai színrevitel nézőjeként színészkollégái színpadi magatartásában is csodált: „Miközben olyan nehézségeket viszünk magunkkal az életben, amelyeket egyedül képtelenek vagyunk feloldani, jó észrevenni – amire nem biztos, hogy mindig képesek vagyunk – a mellettünk álló segítséget! Ez a darab erre is taníthat bennünket, hogy nem kell egyedül megoldanunk mindent.” Úgy véli, az általa alakított tragikus hős sorsa napjainkban fontos üzenetet hordoz, amely a Szegedi Szabadtéri közönsége számára is értékes tanulsággal szolgálhat majd a Rebecca nyári előadásain.

A bemutatóhoz készült klip megtekinthető a Szegedi Szabadtéri Játékok Youtube csatornáján:

Ajánló

Olvasd el ezt is