Sipos Péter

Sipos Péter
Énekes, parodista, zenész, szövegíró, zeneszerző, televíziós személyiség.

Peti 1967.08.20-án született Budapesten.

Az Irigy Hónaljmirigy, a Triász, a Balkon Fanatik formációk, zenekarok tagja, énekese.

Édesapja kelmefestő volt, aki vegytisztító üzletet működtetett, édesanyja kezdetben közértben dolgozott, később pedig a bank szektorban. Egy fiú testvére van Tomi, aki ugyancsak énekes többek között az Irigy Hónaljmirigy zenekarban. Édesapjához hasonlóan Peti sem tanult énekelni, zsigerből csinálja, amit csinál. Gyermekkorában sportolt, úszott, vízilabdázott és kenuzott is. Eredetileg cukrásznak készült. Később beiratkozott dobolást tanulni. Kevesen tudják róla, hogy az Ossian zenekarban is dobolt, valamint azt, hogy a jelenleg is zenésztárs Molnár Imivel alapított Hades zenekarban Peti volt a dobos, és Imi pedig a basszusgitáros-énekes.

Sipos_Peter_szinpadmagazin_01

Sipos Petit az Irigy Hónaljmirigy zenekar énekeseként ismeri leginkább a nagyérdemű, melynek egyik alapító tagja. A zenekar eredetileg 1990 végén csupán egyetlen szilveszteri bulira alakult. Szerencsénkre nem így lett, a fiúk azóta is töretlenül bombázzák a nevető izmainkat ötletes és humoros paródiáikkal, produkcióikkal, mellyel görbe tükröt tartanak elénk. Műfaját tekintve az Irigy Hónaljmirigy kezdetektől paródia zenekarként funkcionál, kezdetben kizárólag rock dalokat parodizáltak, mára a parodizált zenei műfajok korlátai ledőltek.

Sipos_Péter_szinpadmagazin_02

2012-ben zenész barátaival Jankai Bélával és Kálmán Gyurival Peti megalakította a Triász zenekart, amelynek éppen idén március 18-án volt a telt házas tizedik születésnapi bulija a Barba Negra Music Clubban. Évekig énekelt a Zártosztály zenekarban is, mely az úgynevezett bakancsos korszak, valamint a 6. Edda lemez dalait adja elő újabb, immár Zártosztály szerzemények mellett. Sajnos az elfoglaltságai és időhiány miatt Peti kénytelen volt kiszállni ebből a bandából.

Sipos_Péter_szinpadmagazin_03

A covid miatti lezárások hozták létre Popper Péter billentyűs barátjával a Balkon Fanatik zenakart, mellyel a lezárások alatt zenés video bejátszásaikkal szórakoztatták a nagyérdeműt.
A 2022-es év első fele az Irigy Hónaljmirigy járvány miatt egy évvel elhalasztott 30. jubileumi nagy koncertjéről, és az azzal kapcsolatos előkészületekről szól Peti és persze az egész zenekar számára. Megszokhattuk, hogy a jubileumi bulikra mindig egyedi és világszínvonalú technikai megoldásokkal tarkított produkciókkal készülnek. Nem lesz ez másképpen az idei évben sem. Bizton állíthatom első kézből kapott információk alapján, hogy a Mirigyes fiúk egy, a 30 évükhöz méltó, valóban nagy dobásra készülnek a Groupama Arénában 2022. június 11-én.

Sipos_Péter_szinpadmagazin_04

Színpad Magazin:
– Hogy vagy Peti?
SP:
Köszönöm, most már egész jól, pláne, hogy végre szabadon zenélhetünk és nem kell hordani ezt a „rohadt” maszkot.
SZM:
– Kicsit bővebben is kifejtenéd, hogy vagy? Hogyan élted meg az elmúlt két évet és a korlátozásokat?
SP:
Nehezen telt az elmúlt két év, hiszen 30 éve folyamatosan úton vagyunk a zenekaraimmal. Az első pár hónapot egészen jól bírtam, de a zene, a zenélés az első pillanattól nagyon hiányzott. Az éjszakai utazások, és a benzinkúton kajálások már nem annyira. (nevet)
SZM:
– Mivel telnek a napjaid 2022. áprilisában?
SP:
Minden időmet és gondolatomat a Jubileumi Mirigy nagy koncert előkészületei kötik le. Új videó és hanganyagokat készítünk különböző stúdiókban, és közben persze folyamatosan zajlanak a zenés, és mozgás próbák.
SZM:
– Mire számíthatnak a rajongók az idei évben Tőled, (tőletek) Mirigy, Triász, és Balkon Fanatik frontokon?
SP:
A Miriggyel az idei évben a legfontosabb a június 11- i Groupama koncert. Utána ezt a műsort visszük tovább az év folyamán tartandó koncertjeinkre is, persze nyilván kisebb technikai körítéssel.

A Triásszal a klubkoncertek mellett lesz néhány nagy zenekaros buli is. Ilyenkor kiegészül a triónk gitárosokkal, sőt perkással is. Ilyen lesz például az augusztus 11-ére tervezett Barba Negra szabadtéri színpadára meghirdetett koncertünk, ahol – már most elárulhatom – Vikidál Gyula lesz a vendégünk.

Sipos_Péter_szinpadmagazin_05

A Balkon Fanatikkal az idei évben csak pár kisebb zártkörű fellépésünk lesz, mert szerencsére Popper Petinek és nekem is már tele a naptárunk a saját külön-külön projektjeinkkel. Nagyon bízom abban is, hogy nem lesznek újabb korlátozások, amikor nem mehetünk fellépni.

Sipos_Péter_szinpadmagazin_06

SZM:
– Köszönjük a válaszokat Peti, és nagyon sok sikert kívánunk a jubileumi Mirigy bulihoz! Ott találkozunk!

Sipos_Péter_szinpadmagazin_07



Ajánló

Olvasd el ezt is