Geszti, a bejelentést követően igen hamar dupla arénássá bővített bulija nálam már jóideje a nagyon várt események kategóriájában volt. A 2020-as Jazz+az koncerten megtapasztalhattuk, mennyire aktuális és friss még mindig ez a „termék”. Ez a koncert azonban másnak ígérkezett, nagyobb durranásra számítottam.
Egy koncertélmény nálam két részből tevődik össze. Az első, maga a színpadi produktum, a zene, az ének, a hangzás, a látvány, amit mindenki vizuálisan lát, megtapasztalhat. A másik része egy sokkal nehezebben megfogalmazható dolog. Egy érzés, egy hangulat, amit a színpadon álló előadó vált ki belőlem a személyiségével, megjelenésével, kommunikációjával. Miután az első néhány számot a színpad elől fotózhattuk, volt lehetőségem közel lenni a „tűzhöz”.
A koncert a Megint hétfővel indult. Geszti Péter besétált a színpadra, és olyan elképesztő természetességgel kezdte az első sorokat, hogy az egészen hátborzongató volt (jó értelembe véve természetesen). Nyilván sokat van képernyőn és rivaldafényben, de közel sincs akkora színpadi rutinja, mint egy folyamatosan fellépő zenésznek. Egy megfoghatatlan szerénység mégis magabiztosság áradt belőle, ami nálam alapvetően határozta meg a vasárnap esti koncertélményt. Egyszerűen olyan személyisége van, melyet az emberek nagyon közelinek érezhetnek magukhoz.
Élményszámba ment, a felkészültsége és a profizmusa. Egyszerűen Geszti nem engedheti meg magának, hogy ne a maximumot várja el magától, és a produkció többi résztvevőjétől. Be kell látnunk, amibe belefog, az mindig sikersztori. És ez nem véletlenül van így. Olyan szintű munkát, kreativitást tesz bele az éppen aktuális projektjébe, ami sorsszerűen megalapozza a sikert. Emellett innovatív, jó ötletei vannak és jókor. Szóval zseni a fickó!
Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy a színpadképet nagyon sok nemzetközi produkció is megirigyelhetné. A színpad tudatosan volt felosztva. Volt egy sziget a vokálosoknak, fúvós szekciónak és ütős hangszereknek, egy másik sziget pedig a zenekarnak volt kialakítva. Amolyan jazz-esen. A színpad mögött egy hatalmas, ívelt LED fal volt, amely szemből nézve benyúlt az ülőszektorok mögé. Mindez olyan minőségben, hogy még az erre nagyon érzékeny fényképezőgépek szenzorán keresztül nézve sem volt vibrálás vagy csíkozódás. Emellett a fal fényerejét is tökéletesen állították be. Egyes daloknál bizony valódi díszlet hatását keltette.
Az első pozitív sokkon átlendülve elég gyorsan konstatáltam, hogy a hangzás is nagyon rendben van. A Budapest Sportaréna nem éppen a jó akusztikájáról híres, mégsem volt probléma e téren sem ezen az estén.
A Geszti Sixty koncert tematikusan volt felépítve, az időben visszafelé haladva. Jazz+az, Gringo Sztár majd Rapülők volt a sorrend. A kivétel a 4. dal volt, amely a Rapülők formáció Jó reggelt című dala, de ezt most mégis Jazz+az-os verzióban hallhattuk. Vendégként Péterfy Bori lépett színpadra az új közös dalukat előadva, valamint Oláh Ibolya a Magyarország című slágerrel. Kicsit féltem ettől a daltól, mert korábban Ibolya úgy nyilatkozott, hogy soha többé nem fogja elénekelni. Kár lett volna kihagyni, nagyon pozitívan fogadta a közönség, többen a könnyeiket törölgették. A zenekar tagjai közül Dés Lászlót kell még kiemelni, aki szoprán szaxofonjával fújta az este folyamán a jólismert dallamokat. A dalok között meglehetősen sok monológ és bejátszás volt, egy „párbeszéd” is elhangzott, mintegy időutazásként Mézga Aladárral, akinek ugyancsak Geszti Péter kölcsönözte a hangját anno.
Rövidre zárva: nekem nagy élmény volt ez a koncert, nagyon jól éreztem magam. Örülök, hogy lehetőségünk lesz újra átélni július 18-án a Budapest Parkban. Ajánlom azok figyelmébe a nyári koncertet, akik vagy nem fértek be a teltházas Arénás koncertekre, vagy ismét át szeretnék élni a januári fantasztikus buli élményét.
Fotók: Török Hajni és Mahunka Balázs
Beszámoló: Mahunka Balázs
További Geszty Sixty képek a galériában.
