Búcsúzik Serbán Attila és Barát Attila a József és a színes szélesvásznú álomkabát előadástól

Serban_Attila_boritokep
Serbán Attila és Barát Attila búcsúzik, új főszereplő, Szaszák Zsolt érkezik a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalbe.

május 31-én mutatta be a Madách Színház Andrew Lloyd Webber és Tim Rice: József és a színes szélesvásznú álomkabát című művét, Szirtes Tamás rendezésében. A bemutató óta eltelt 15 év alatt Serbán Attila legalább 100-szor öltötte magára a Színes Álomkabátot, és most úgy döntött, nem viseli tovább. 2023. február 4-én este láthatta utoljára a közönség Józsefként. Ez volt Serbán Attila első Madách színházi főszerepe, amely meghatározó volt a pályáján.

Serbán Attila – József és a színes szélesvásznú álomkabát

József szerepét a Madách Színház fiatal színésze, Szaszák Zsolt veszi át, aki január 27-én este mutatkozott be. A nézők a Mamma Mia! című musicalben, Sky szerepében ismerhették meg, aki tavaly a Sztárban Sztár Leszek című tévéműsorban is nagy sikerrel szerepelt.

A József és a színes szélesvásznú álomkabát című előadásból az egyik Fáraó is elköszön: Barát Attila, aki egy évvel a bemutató után vette át a szerepet, szintén búcsút mond a nagysikerű musicalnek. Elvis-imitátor uralkodóként február 5-én este lép utolsó alkalommal színpadra.

József és a színes szélesvásznú álomkabát tapsrendje

Nagyon köszönjük Serbán Attilának és Barát Attilának az elmúlt másfél évtizedet, és sok sikert kívánunk Szaszák Zsoltnak!

Szirtes Tamás köszöntötte Serbán Attilát az előadás végén
Serbán Attila – József és a színes szélesvásznú álomkabát – Madách Színház
Ajánló

Olvasd el ezt is