Charlie koncert

Charlie_boritokep
Charlie egy legenda. Ez ismét bebizonyosodott a Barba Negra színpadán is 2023. március 17-én.

A kellemes hangulatot a Stardust zenekar alapozta meg. Horváth Ákos és zenekara a dallamos rock műfaját képviseli, zenéjük igényes és már nagylemezzel is rendelkeznek. Többször volt alkalmam látni, hallani őket élőben, ezért van némi összehasonlítási alapom. Ez a tegnapi fellépés nem volt a legerősebb, nem igazán éreztem azt az energiát és „stenket”, ami a korábbi bulikat beindította. Az egyik mikrofon recsegett kissé és úgy hatott a fellépésük, mintha egy nyilvános próba lett volna.

Stardust – Horváth Ákos

Kicsivel 9 óra után érkezett a főhős, színpadra lépett Charlie és a Charlie Band tagjai. Rutintalan Charlie koncertre járóknak feltűnt két új vokalista – egész pontosan nem most érkeztek, a Budapest Sportarénás koncerten már láthattuk őket. Bánhegyi Panna és Várhegyi Lucas Palmira hozták a megszokott minőséget, együtt éltek a zenével. Számomra nem volt annyira hangsúlyos az éneklésük, mint a korábbi vokalistáknak, de ez talán csak elfogultságomból adódik a „régi” kedvenceim miatt.

Bánhegyi Panna és Várhegyi Lucas Palmira

A koncerten állva jöttem rá Charlie igazi titkára. Na persze a jellegzetes rekedtes, füstös hangon túl. Ja, ha már az énekhang, én nem tudom, hogy csinálja, hogy még ennyi évvel a háta mögött is mindent ennyire hibátlanul elénekel. Visszatérve a titokra: Charlie és zenéje egy olvasztótégely. De nem akármilyen. A dalszerzők között tudhatjuk Lerch Istvánt, Halász Jánost, László Attilát, Horváth Attilát, Várkonyi Mátyást és Novai Gábort.

Charlie a Barba Negrában

A sok dalszerző mellett mindig olyan zenészek vették őt körül, akiknek köszönhetően a legmagasabb szinten kerültek a dalok lemezre – és színpadra. Olyan elképesztő hangszeres tudás van egyszerre a színpadon, amivel akár egy egész estés jazz, blues vagy swing koncertet is könnyedén letolnának. Ja, és nem utolsó szempont, hogy a dalok ugyanúgy hitelesek a 75 éves Charlie torkából, mint eddig bármikor.

Horváth Charlie

A koncert igazi örömzene volt, láthatóan a színpadon állók ugyanúgy élvezték, mint a nézőtéren állók. A közönség ezért persze nagyon hálás is volt, a hangos éneklés mellett a ráadás utolsó nótája után nem is akarták elengedni a bandát, így a legvégén még „kénytelenek” voltak eljátszani a Georgia című dalt is.
Charlie egy legenda!

További képek a Charlie koncertről a galériában

Beszámoló és fotók: Mahunka Balázs

Ajánló

Olvasd el ezt is