The Best Of James Bond Symphonic koncert

Fotó: Mészáros Tamás
Különleges, a James Bond-filmek hangulatát megidéző koncertet rendeztek a Budapesti Operettszínház sztárjaival a Papp László Sportarénában 2023. március 19-én.
A Budapesti Operettszínház és a Csimborasszó Production közös szervezésével, a Danubia Zenekar kíséretével csendültek fel a legismertebb James Bond filmslágerek, Homonnay Zsolt rendezésében. A zenekart Tassonyi Zsolt vezényelte.

1962. október 5-én csendült fel először a Dr. No főcímdala, az azóta eltelt 60 évben pedig további 25 filmben indult bevetésre a 007-es ügynök. Az első zenei motívumok Monty Norman nevéhez fűződnek, és John Barry előadásában hallhatta őket a közönség, azóta pedig olyan világsztárok csatlakoztak a sorozathoz, mint Shirley Bassey, Tom Jones, Tina Turner vagy Adele.

Nádasi Veronika – fotó: Meta.Photography/Mészáros Tamás

Az esten, amely a Budapesti Operettszínház és a Danubia Zenekar első közös koncertje volt, a színház vezető szólistáit – Füredi Nikolettet, Janza Katát, Nádasi Veronikát, Polyák Lillát, Dolhai Attilát és Homonnay Zsoltot – láthatta a közönség, akik olyan népszerű dalokkal érkeztek a Papp László Budapest Sportaréna színpadára, mint a Golden Eye vagy a Skyfall. Utóbbiban közreműködött Cseh Dalma is.

Homonnay Zsolt – fotó: Meta.Photography/Mészáros Tamás

Az Aréna-koncerten a különleges hangzást a filmek hangulatát és ikonikus jeleneteit megidéző látványvilág egészítette ki.
„A Budapesti Operettszínház művészeti tevékenységét a minőségi szórakoztatás jegyében a komplexitás, a diverzitás jellemzi. A műfaji sokszínűség égisze alatt mindig egy kicsit feszegetjük a kereteket” – mondta a jubileum alkalmából tartott sajtótájékoztatón Kiss-B. Attila főigazgató, hangsúlyozva, hogy ahogyan a színház repertoárján megjelenő többi előadás esetében, most is a legmagasabb minőségre törekednek.

Kapitány Dorottyafotó: Meta.Photography/Mészáros Tamás

A The Best Of James Bond Symphonic koncertről további fotók a galériában:

Ajánló

Olvasd el ezt is