Madárcsicsergés, zölddel megvilágított közönség, és ultraszéles LED fal társaságában telt a várakozás, hogy elkezdődjön a koncert. A Budapest Aréna csordultig telt, a 20 órára meghirdetett kezdés néhány percet csúszott, amit Hobo egy epés megjegyzéssel kommentált, erős felütést adva az eseménynek.
Földes László az a művész, aki mindvégig megőrizte őszinteségét és egyszerűségét, ami az előadásmódját illeti. Ehhez képest a koncert vizuális része meglehetősen kreatív volt, ami a világítást és a színpad mögött elterülő hatalmas LED falat illeti. Az viszont tény, hogy utóbbi egyáltalán nem volt figyelem elterelés, csupán az előadás kiegészítésére szolgált. Ő maga egy bohóc ruhában állt színpadra, szemmel láthatóan jól érezte magát és felszabadult volt. Irigylésre méltó az az energia és színpadi jelenlét, amit 79 évesen produkál.

Hobo kiváló előadásmódjából a lemez megjelenése óta semmi sem veszített el, sőt! Zseniális, ahogy megtalálja az egyensúlyt a szomorúság, keserűség és irónia kifejezésére úgy, hogy az ne váljon nyomasztóvá. Egy-egy megjegyzésével, mondatával vagy gesztusával egy pillanat alatt fel tudja oldani a mondanivaló mögött megbújó szomorú igazságot. Végig egyfajta közvetlenség áradt belőle, gyakran felvette a szemkontaktust a közönséggel, vagy az első három szám alatt dolgozó fotósokkal.

Ami a zenekart illeti, felesleges lenne hitvitákat folytatni az eredeti közreműködők, és a színpadon álló zenészek összehasonlítását illetően. Amit tény, ez a banda nagyon egyben van, igényesen hozta az eredeti mű zenei részét, és azt különösen jó volt látni, hogy Hoboval milyen kölcsönös tisztelet van közöttük. Hobo többször kinézett a zenekarra segítségért, pontosan mikor kell belépni, és hány kör van még a szólókból. A számok közben sorban odament a zenészekhez, egyrészt így volt lehetőség közös képeket lőni, másrészt nagyon pozitív üzenete volt ennek a gesztusnak.

A koncerthez vendégként csatlakozott Ács Eszter, a Nemzeti Színház művésze, aki az Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát dalt énekelte el. Az erről készült nézői videót itt megnézhetitek:
A Hobo Vadászat dupla lemeze nem másfél órás nosztalgiázás, hanem mind máig aktuális tartalommal bíró remekmű. Óriási élmény volt élőben hallani, utánozhatatlan hangulata volt a koncertnek!
Ha valaki azzal az érzéssel indult haza, hogy de jó lenne hamarosan egy újabb Hobo koncertre menni, annak jó hír, hogy a máris bejelentették a Hobo 80 koncertet, ami szintén a Papp László Sportarénában lesz 2025. február 15-én.
Hobo Vadászat 40 koncertképek a galériában: