Van koncert, ami ilyen-olyan okokból nem tetszik.
Van, ami tetszik, de nem hagy különösebb nyomot.
Van, ami nagyon tetszik, és úgy megyünk haza, hogy „de szívesen hallgattuk volna még”.
Van, amiért rajongunk, és még utána is a koncert hatása alatt vagyunk.
És van Lara Fabian.
A 2022. október 20-án megrendezett koncert nem meglepő módon eredetileg korábbi időpontra volt meghirdetve, amelyet persze a járvány itt is felülírt. Annak ellenére, hogy a zene iránti rajongásom nagyobb részét a rock zenei műfaj tölti ki, ezt a koncertet nagyon vártam. Nem vagyok különösebben romantikus alkat, a francia nyelvért sem rajongok, és nem Lara Fabian a kedvenc énekesnőm. Illetve ezt az utóbbi kijelentésemet át kell gondolnom újra…
A Budapest Aréna nézőterén mintegy 4300 néző gyűlt össze. Előzenekar nem volt ezen az estén, így az érkezéssel nem kapkodott a közönség. Annál is inkább, mert ültetett koncert volt, így a helyre szóló jegyeknél nincs jelentősége az érkezési sorrendnek. Fotózni csak a nézőtér hátsó épített lelátó alatti részéről lehetett, hogy ne zavarjuk a közönséget. Nagyjából 35-40 méterre voltunk a főszereplőtől, és a színpadtól.
Az első hang nyolc óra után 10 perccel csendült fel, zongorakíséret formájában, amihez Lara csatlakozott. Letisztult, már-már drámai kezdés volt mind látványban, mind hangzásban. Visszafogott, elegáns megjelenés, mégis van valami feszültség, ami kirobbanni készül, valami megfoghatatlan. Nincs pirotechnika, nincs szárazjég, nincs semmi „modern” színpadtechnikai cucc, csak a látványos világításhoz elengedhetetlen füst és fények. Amiből nagyon sok van, az az énekhang.
A kiváló énekhang és énektechnika mellett a belga-kanadai énekesnő rendelkezik egy olyan hihetetlen drámai érzékkel, amelynek csak a legtehetségesebb színészek vannak birtokában. Képes a színpadon „belehalni” egy dalba, és teszi mindezt olyan magával ragadó módon, hogy a nézőtér négyezer „lakóját” egyszerre varázsolja el. A dalok között többször is hosszas felvezetés és/vagy sztorizás hangzott el tőle, amellyel még inkább személyessé tette az előadást. Cseppet sem hatott mesterkéltnek, épp ellenkezőleg; kicsit az volt az érzésem, mintha egy nappaliban mesélné el a következő szerzemény történetét. Már az első dal után többen virágcsokrot és ajándékot adtak az énekesnőnek. Néhány dal után egy kisebb botanikus kertté alakult a színpad középső része.
A dalok összeállításánál biztos vagyok benne, hogy szempont volt időnként a drámaiság feloldása. Periodikusan váltakoztak a koncert során a drámai és tempós dalok. Nem is igazán tudom, mi volt a koncert csúcspontja. Olyan magas szinten volt a teljes produkció, hogy egy másodpercre sem zökkentett ki semmi. Profi és elképesztően tudatos világítás, a hangzás pedig igazán méltó az összes színpadon álló és ülő zenészhez, énekeshez. Apropó énekesek. Lara hangját három vokalista egészítette ki, gondolom a komplexebb hangzás érdekében. Az egyetlen dolog, amit személy szerint negatívan éltem meg, az a három vokalista bevonása volt a Je t’aime és Je suis malade daloknál. Itt csak egyetlen énekhangot akartam volna hallani, a vokál számomra zavaró tényező volt.
Nem tudom, mivel kellene lezárnom a beszámolómat, mert a koncert hatása igazából még mindig nem csengett le bennem. Kicsit olyan érzésem van, mintha félbe szakadt volna a koncert, és még várom annak folytatását. Őszintén remélem, hogy rövid időn belül újra hallhatjuk, láthatjuk őt Magyarországon. Köszönjük a lehetőséget a Livenation Magyarországnak!
Fotók: Török Hajni
Beszámoló: Mahunka Balázs
