Bizonyára sokan vannak, akik a 2022-es koncerten ott voltak. Az a Budapest Arénában volt 4300 néző előtt. Erről a koncertről itt olvasható a beszámoló. Az MVM Dome csaknem kétszer annyi látogató befogadására képes, vajon ekkora teret, hogyan tölt meg ez a produkció?
A két évvel ezelőtti koncerttel volt néhány párhuzam. A koncertkezdés egy az egyben, az első dalt (Je m’arrêterai pas de t’aimer) felvezetésnek és ráhangolódásnak mondanám, egy szál zongorával és két fénysugárral megtámogatva az előadás drámaiságát. A „buli” a második dallal indult be igazán, a középtempójú Alleluia-val. Itt már a teljes zenekar a színpadra lépett, egy vokalista kivételével, akinek idő előtt be kellett fejeznie a turnét.
A másik jelentős hasonlóság a tudatosan és precízen összerakott program volt, végig vezetve a nézőket a teljes érzelmi skálán. Összességében talán kevésbé volt drámai ez a koncert, de amit Lara képes közvetíteni a hangjával, az egyedülálló az énekesnők között. És ez nem túlzás. Még egy dalon belül is elképesztően kifejező tud lenni, nem „csak” elénekli, hanem át is éli azokat.
Elég gyorsan, már a koncert első részénél elkezdték hordani neki az ajándékokat, virágcsokrokat. Azt hihetnénk, hogy ez neki már természetes, de olyan kedvesen, bájosan, de egyáltalán nem mesterkélt módon tudott még mindig örülni neki. Egy ajándéktasak átvétele után kiszúrta az oldalsó szektornál, hatalmas mackóval álldogáló urat, és azonnal „követelte”, hogy vigye oda neki a Teddy macit. Amikor meglátta, hogy brazil zászlóba van öltöztetve, átváltott portugál nyelvre, úgy köszönte meg, majd a dob dobogóján foglalt helyet a koncert végéig a plüss állatka.
A legbulisabb slágerét, az I Will Love Againt két drámai szám között adták elő, melyet a zenekar is igen erősen megtöltött ritmussal. A zenekarnak jutott szerep bőven az este folyamán, nem csak egy szükséges „kellék” volt a színpadon az énekesnő mellett. A hosszúra nyúlt bemutatás alatt minden hangszeres tag szólózott, és Lara nem csak őket, hanem a teljes stábot bemutatta, a látványtervezőig bezáróan. A vokál szekció kapott egy saját előadású dalt is. Olykor a színpad elejére merészkedtek. Lara végig partnerként kezelte őket, és nyilván nem is féltékeny rájuk, hiszen őt úgysem lehet túlragyogni a színpadon. Szerencsére sokkal kevesebbet énekeltek együtt Lara főszólamaival. Mintha csak elolvasták volna a két évvel korábbi beszámolómat, ahol pont azt nehezményeztem, hogy bizonyos helyeken csak a főszereplőt szeretném hallani.
A koncert vége egészen könnyed volt, ami a dalválasztást illeti. Ráadásnak mi más lehetett volna, mint a Je t’aime, ami a levegőbe emelkedő mobilok számából ítélve a legnagyobb kedvenc volt ezen az estén. A koncert kezdéséhez hasonlóan az elejét egyetlen zongora kíséretével énekelte Lara, ami még egy ekkora térben is elképesztő erővel bír. Azt talán mondanom sem kell, hogy minden hang elképesztő módon a helyén volt. A legmélyebb levegős, már-már mérges hangoktól kezdve a piano fejhangokig.
A Je t’aime turné európai része nálunk ért véget, rövid szünet után a fellépések június 7-én Kanadában folytatódnak. Aki arra jár, menjen el, mi pedig hálásak vagyunk, hogy ismét láthattuk, hallhattuk Budapesten.
Köszönet a lehetőségért a Koncertpromonak!
További fotók a Lara Fabian koncertről a galériában: